Ford
Ford
Tetszett a cikk?

Napjainkban egyre fontosabb a környezet és a klíma védelme, miközben a mindennapi megélhetés szempontjából sem mindegy, mennyi üzemanyagot csorgatunk az autónkba. Itt az ideje pozitívan gondolni a kicsi, takarékos, de dinamikus erőforrásokra.

Az elektromos autózás – bár már ma is szaladgálnak villanyautók az utakon – egyelőre csupán kevesek kiváltsága, hiszen Magyarországon még távolról sem épült ki az az infrastruktúra – leginkább a töltőhálózat, na meg a szervízháttér – amely az elektromos járműveket akár első autónak is nyugodtan választhatnánk.

Cserébe itt vannak a korszerű, tiszta és erős, ám takarékos és kisméretű erőforrások, amelyeket ma már egyre több járműben megtalálunk. Bár sok „benzinvérű” sofőr úgy véli, hogy ezek a motorok nem elég izmosak vagy megbízhatóak, a tapasztalat azt mutatja, hogy éppen olyan tartósak, ha nem tartósabbak, mint a korábbi technológiák.

Kisebb, olcsóbb, zöldebb

Pár évtizede még a nagyobb, erősebb, gyorsabb jelzők mentén viszonyultunk az autók erőforrásaihoz, napjainkra azonban, legalábbis a méretet tekintve a visszájára fordult a trend. Sokak számára meglepő lehet, de ma már egy egyliteres motortól sem idegen a száz feletti lóerő és a dinamikus közlekedés gondolata.

A Ford 2009-ben mutatta be a világnak az úgynevezett EcoBoost motorjait, amelyek kifejlesztésénél éppen az volt a célkitűzés, hogy a nagyobb hengerűrtartalmú erőforrások nyomatékát és erejét elhozza a kisebb szegmensekbe is. Sőt, a csökkenő méret mellett a fajlagosan nagyobb teljesítmény csak az egyik előny, az EcoBoost motorok ugyanis, a gyártó szerint 30 százalékkal hatékonyabban használják fel a megvásárolt üzemanyagot, emellett pedig 15 százalékkal kevesebb üvegházhatású gázt bocsátanak ki.

Nem véletlen, hogy a Ford első sorban ezt a technológiát tartja a környezetbarát autózás egyik fő pillérének. Közülük is kiemelkedik az egyliteres, háromhengeres változat, amely csekély mérete ellenére 101-125 lóerő közötti teljesítményre képes. Már a 2012-ben kifejlesztett első generációnak is óriási sikere volt, és megjelenése óta zsinórban 7-szer nyerte el az Év Motorja díjat, valamint 2016-ban ugyanis elnyerte a legjobb motornak járó „Oscar-díjat”, az International Engine of the Year Award elnevezésű szakmai elismerést. A jól eltalált fejlesztést azonban mi sem igazolja szebben, mint az a tény, hogy a 2018-ban bemutatott második generációs, egyliteres EcoBoost erőforrás azonnal meg tudta ismételni az előd sikerét.

EcoBoost 1.0

Megbízható, takarékos erőforrás

Ahogy a cikk elején említettük, sok, a korábbi szokásaihoz ragaszkodó sofőr fanyalogva hallgatta az EcoBoost motorokról szóló híreket. Az ő szájukból gyakran elhangzott a tételmondat: „nem rossz, hogy egy ilyen kis motorból kihoznak ennyi lóerőt, de majd nézzük meg a dolgot 5-10 év múlva, hogy ezek még mindig működnek-e”. Nos, jelentjük, ezeknek a károgóknak nem lett igaza, a három henger ugyanis nem jelentette az erőforrás idő előtti lestrapálódását, sőt, az amerikai Consumer Reports fogyasztóvédelmi lap elemzése szerint az EcoBoost motorok szűk évtizedes karrierje alatt rendkívül alacsony volt a problémás egységek aránya, ami szép teljesítmény, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a Ford több milliót adott már el ezekből az erőforrásokból. Az AutoSpruce.com szakértői weboldal nem véletlenül választotta a háromhengeres EcoBoost egyliteres változatát az amerikai gyártó által valaha készített legjobb motornak.

Mielőtt pedig bárki azt gondolná, hogy ezek a motorok csak a legkisebb, városi „szaladgálós” autókba kerülnek be, eláruljuk, hogy a Ford csaknem teljes modellpalettájában megtalálhatóak az EcoBoost erőforrások, a Fiestától a legbrutálisabb – egyben egyik legnépszerűbb – haszongépjárművéig, a Ford F-150 pick-upig, sőt, a márka ikonikus sportautóját, a Ford Mustangot is árulják EcoBoost motorral, utóbbiak persze nem az egyliteres változatok, de jól mutatják, hogy a környezet-, és pénztárcabarát erőforrások nem csak a kisautók világára jellemzőek.

Új szín a hibridek palettáján

A Ford rendkívül tudatosan követi saját vízióját, amely a belső égésű motoroktól a felvillanyozó jövőbe vezeti az autósokat. A gyártó ennek mentén ugyanis nem azt csinálja, mint pár konkurens, amelyek már most minden csatornán az elektromos modelleket erőltetik. Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy a Ford ne fejlesztene elektromos autót – a Mustang márkanév ugyanis eddig egyet jelentett a brutális aszfalttépő sportkupékkal, az idei év végére azonban talán már hazánkba is megérkezhet majd a Mustang Mach-E, amely különleges formavilágú, crossover-SUV-ként értelmezi újra a legendás modellt és amely várhatóan ugyanúgy felpörgeti majd az autórajongók pulzusát, mint a jellegzetes ágaskodó lóval díszített sportautók.

A Fordnál azonban azt az elvet követik, amely megadja a sofőröknek a vezetési élményt is és nem kényszeríti őket félkész megoldásokba, kompromisszumokba. Jelenleg ugyanis, Közép-Kelet-Európában még távolról sincs kiépítve megfelelően az e-autós infrastruktúra, különösen, ami a töltőhálózatot illeti. Akad ugyan töltő már a magyar kisvárosok többségében is, azonban még távolról sem annyi, hogy jelentősebb villanyautós tömeget ki tudjon szolgálni.

Amíg pedig ez a rendszer kibővül, még jó pár évnek kell eltelnie, így, ha valaki nem csak a városban szeretné használni az autóját, akkor dönt jól, ha egy takarékos, tiszta benzines vagy dízel EcoBoost-motorral szerelt járművet választ, vagy esetleg a hibridek felé kezd el nézelődni, ez utóbbira is van ugyanis a Fordnak egy olyan, különleges megoldása, amelyet más gyártó még nem kezdett el koppintani.

Az úgynevezett mild hibrid erőforrásokkal szerelt autókról van szó, amelyet a hazai sofőrök a Ford idén bemutatott kompakt crossoverében, a Ford Pumában próbálhatnak ki először. A mild hibrid hajtás lényege, hogy a „klasszikus” hibridekkel ellentétben itt, a kiegészítő elektromos motor nem a kocsi teljesítményéhez járul hozzá extra lóerőkkel. Ehelyett, egy csaknem gondozásmentes öntöltő hibrid rendszerrel gördülékenyebbé, dinamikusabbá teszi az autó viselkedését. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az elektromos motor például a Pumában arról gondoskodik, hogy a piros lámpánál, az úgynevezett Start/Stop rendszer miatt leálló autó gyorsabban keljen életre, és hamarabb pörögjön fel a motorja, mint akár a belső égésű, akár klasszikus hibrid erőforrással szerelt társainak. Ráadásul, egy ilyen, úgynevezett MHEV autóban a különleges mild hibrid rendszer használata nem igényel semmiféle beavatkozást, gombok nyomkodását vagy vezetési módválasztást a sofőrtől, akinek csupán a megszokott pedálokat és a kormányt kell használnia a közlekedéshez.

Mint látható, legalább egy évtizede elavult tehát az a nézet, hogy a kicsi és hatékony EcoBoost motorok nem lehetnek egyszerre robbanékonyak és bárki számára vonzóak, a Ford pedig a gyakorlatban is megmutatta, hogy a vezetési élmény, a takarékosság és a megbízhatóság pedig igenis megfér egy (motorház)tető alatt.



Az oldalon elhelyezett tartalom a Ford Magyarország megbízásából jött létre, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Ford BrandChannel

Kívül-belül csúcstechnológia: így néz ki egy autó 2020-ban

Ami a kétezres évek elejének a szervokormány és az elektromos ablakemelő volt, az ma már a hibridhajtás, a vezetőtámogató rendszerek, na meg persze az egységesített dizájn. Sőt, az automata váltók is nyerésre állnak a világgal szemben! Lássuk, miben változott meg az autózás az elmúlt évtizedben.

Ford BrandChannel

„A divatos hibrideket nehezebb eladni, mint egy szívós 1,6-ost”

A Ford Magyarország élére idén év elején nevezték ki Szabó Attila ügyvezető igazgatót, akivel akkor interjút készítettünk a márka 2020-as terveiről. Persze akkor még senki sem sejtette, hogy néhány hét múlva a koronavírus-járvány alaposan átírja az elképzeléseket, így most – a cég szigorú járványügyi előírásait szem előtt tartva – ismét leültünk az autóipari szakemberrel, hogy megkérdezzük, hogyan változtak az elképzeléseik az idei évet illetően.

Ford BrandChannel

Hibridhatározó: ezt tudják az eltérő hibrid-autók

Az elmúlt 5-10 évben óriási változások történtek az autóiparban, hogy a laikusok csak kapkodják a fejüket, ha az utakon közlekedő járműveken látható betűszavakat kell dekódolni. Összeállításunkkal segítünk eligazodni a káoszban.