T. R.
T. R.
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Budapest Honvéd focicsapatnak hamarosan elkészül az új otthona, a beruházásra most több mint egymilliárd forint többlettámogatást adott a kormány.

A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében már korábban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítették a Budapest Honvéd focicsapat épülő új stadionját, a Bozsik Stadiont. Az építésről még 2014-ben döntött a kormány, majd 2018-ban egy kormányhatározat keretében biztosítottak rá 9 milliárd 350 forintot.

A most megjelent Magyar Közlönyben egy ezt módosító határozatban azonban úgy döntenek, ezt az összeget 10 milliárd 520 millióra emelik, tehát több mint egymilliárd pluszt ad a stadionra a kormány az idei költségvetésből erre.

A stadionnal kapcsolatban az Átlátszó írta meg nemrég, hogy a kispesti stadion az induló 5 milliárdos árról a végére akár 17 milliárdra is drágulhat, az építkezéssel pedig NER-közeli vállalkozók járnak jól.

A focicsapattól nemrég vált meg korábbi tulajdonosa, George F. Hemingway üzletember, a klub Fidesz-közeli emberekhez került.

Arról már korábban írtunk, hogy 450 milliót ad a kormány egy lőtér, egy uszoda, egy kajak-kenu telep és egy sportcsarnok fejlesztési tervezésére, ugyanis a kabinet rábólintott a Budapesti Honvéd Sportegyesület 2020–2023. évekre vonatkozó sportcélú létesítményfejlesztési programjára.

450 milliót ad a kormány egy lőtér, egy uszoda és egy sportcsarnok tervezésére

Az összegben szerepel még egy kajak-kenu telep bővítése is, de a pénz csak tervezésre, engedélyezésre és a szükséges dokumentációkra megy.