Értékesítené Appeninn-részesedését a BDPST

Vágólapra másolva!
Eladná az Appeninn Nyrt.-ben meglévő 29,30 százalékos tulajdonrészét a BDPST Zrt. ingatlanfejlesztő - és forgalmazó társaság. Miként azt az Appeninn Nyrt. is jelezte a Budapesti Értéktőzsde honlapján, a BDPST Zrt. a birtokában lévő részvénycsomagot értékesíteni szeretné, és ennek lehetőségeiről tárgyalásokba kezd ingatlan- és tőkepiaci szereplőkkel - írja közleményében a BDPST Zrt.
Vágólapra másolva!

A BDPST Zrt. 2018 decemberében szerzett az Appeninn Nyrt.-ben 20,59 százalékos tulajdoni hányadot, amelyet 2019 novemberében növelt 29,30 százalékra. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett, tízéves piaci jelenléttel és magas kihasználtságú ingatlanportfólióval rendelkező társaság akvizíciójával a BDPST Zrt. célja a tevékenységének diverzifikálása, valamint jövőbeli üzleti építkezésének újabb stratégiai pillérrel történő megalapozása volt.

– emeli ki Tiborcz István, a BDPST Zrt. minősített többségi tulajdonosa.

A BDPST Zrt. tulajdonszerzése óta eltelt időszakban az Appeninn Nyrt. jelentős fejlődésen ment keresztül. A gyors ütemű fejlődést az Appeninn Nyrt. új menedzsmentcsapata irányította. A társaság, a dinamikus növekedést megcélzó, ötéves üzleti stratégiájának megfelelően jelentős ingatlanakvizíciókat hajtott végre, elsősorban a minőségi budapesti irodaházak piacán. Így került a tulajdonába – a többi között – az Ü48 Corner Center vagy egy nagy értékű, Montevideo úti irodaépület. De megjelent az Appeninn Nyrt. a turisztikai piacon is: a Club Aliga területén, illetve Balatonfüreden a teljes balatoni turizmus szempontjából meghatározó, hosszú távú kikötő- és szálláshely-fejlesztési projektekbe fogott bele.

Tiborcz István

Mindezek mellett a vállalat, a további növekedés megalapozásához, sikeresen vont be 20,1 milliárd forintnyi, kedvező kamatozású friss forrást az MNB Növekedési Kötvényprogramjának keretében, piaci intézményi befektetők és a jegybank részvételével zajló aukción, miután megszerezte az ehhez szükséges besorolást a Scope Ratings nemzetközi hitelminősítőtől. A Scope hitelminősítő értékelte a társaság stabil alapjait és a menedzsment által felvázolt ambiciózus, de elérhető jövőképet.

A BDPST Zrt. tehát egy rendkívül sikeres tőzsdei társaságban meglévő tulajdonrészét értékesíti most.

– ad betekintést a döntés mögöttes okaiba Tiborcz István.

Az Appeninn Nyrt. a Club Aliga, illetve a balatonfüredi kikötő fejlesztésére vonatkozóan, a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében nyújtott be pályázatot vissza nem térítendő állami támogatásokra; a két fejlesztési tervhez áprilisban összesen 2 milliárd forintot el is nyert. A Club Aliga üdülőközpont területén, az évtizedek óta elhanyagolt épületek elbontását, illetve a zöldterület rekultivációját követően, teljes körű korszerűsítésbe kezd az Appeninn Nyrt., amelynek részét képezi egy 150-200 szobás szálloda felépítése, valamint egy új kikötő és parti étterem létrehozása is. A balatonfüredi fejlesztés pedig a kikötő teljes körű felújítását, illetve a városközpont beépítetlen területén egy prémium kategóriás szállodakomplexum felépítését foglalja magába. A szálláshelyfejlesztéssel kapcsolatos pályázatok elbírálása jelenleg is folyamatban van.

– hangsúlyozza Tiborcz István, hozzátéve, hogy a közel négyezer Appeninn-részvényes érdeke is azt kívánta, hogy a társaság pályázzon a vissza nem térítendő támogatásra. „Ennek a helyzetnek a feloldására hoztam meg a szükséges döntést" – nyomatékosítja a BDPST Zrt. minősített többségi tulajdonosa.

Tiborcz István meggyőződése az is, hogy az Appeninn Nyrt. reputációjára árnyat vetettek az elsősorban a személye ellen irányuló, politikai indíttatású támadások; „és ezen sajnos sem a társaság önmagukért beszélő üzleti eredményei, sem a tőzsdei jelenlét, illetve az azzal járó transzparencia sem tompított, sőt. Az ilyen jellegű támadások nemcsak a társaságnak és a BDPST tulajdonában lévő részesedésnek, hanem valamennyi kisbefektetőnek is ártottak" – fűzi hozzá a BDPST Zrt. minősített többségi tulajdonosa.