Hétezer fölé emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma Ukrajnában

Ungvár, 2020. április 11. Védőmaszkot viselő vásárlók ungvár belvárosában 2020. április 11-én délelőtt. Megtiltotta a helyi kormányzóság az embereknek, hogy a hétvégén elhagyják otthonaikat Kárpátalján, valamint Ukrajna nyugati részében Voliny és Csenyivci megyében a koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezése érdekében. A lakhelyelhagyásra vonatkozó tilalom április 11-én 13 órától 13-án 6 óráig lesz érvényben. MTI/Nemes János
Vágólapra másolva!
Ukrajnában csütörtökre 578 új esettel 7170-re emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. A halálos áldozatok száma 187-re nőtt. Az ukrán egészségügyi miniszter szerint az új fertőzöttek számának magas napi emelkedése annak következménye, hogy az ortodox húsvéti hétvégén sokan megszegték a karanténkorlátozásokat.
Vágólapra másolva!

A betegségből eddig 504-en gyógyultak fel Ukrajnában, ebből az elmúlt napban 80-an. A betegek közül jelenleg 2308-an szorulnak kórházi ellátásra, köztük 103 gyerek és 223 egészségügyi dolgozó. Lélegeztetőgépen 100-an vannak, köztük egy gyerek. A 187 halott közül 94 férfi és 93 nő, 85 százalékuk 50 évesnél idősebb volt.

Online sajtótájékoztatóján Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter hozzáfűzte, hogy a 7170 igazolt fertőzött között 1386 egészségügyi dolgozó és 457 gyerek van. Az 578 új beteg között pedig 123 egészségügyi dolgozó és 44 gyerek. Kijelentette, hogy a fertőzöttek számának magas napi emelkedése a karanténkorlátozások megszegésének következménye,

ezek az incidensek húsvétkor, illetve az azt megelőző hét alatt történtek.

Idén az ortodoxok április 19-20-án ünnepelték a húsvétot.

Védőmaszkot viselő vásárlók ungvár belvárosában Forrás: MTI/Nemes János

Rendőrségi adatok alapján húsvét éjjelén csaknem 130 ezer ukrán hívő ment templomba, a hatóságok 19 esetben jegyzőkönyvezték a karanténszabályok megsértését - emlékeztetett az UNIAN hírügynökség.

A fegyveres erők illetékesei csütörtökön azt közölték, hogy a hadseregben újabb három megbetegedés történt, így a fertőzöttek száma soraikban elérte a 46-ot. A katonák közül eddig ketten haltak bele a betegségbe és hatan gyógyultak fel. Jelenleg a fegyveres erők 341 tagja van intézményi vagy otthoni karanténban fertőzés gyanúja miatt.

Megérkezett közben csütörtökön Kijevbe az az An-225 "Mrija" (Álom) elnevezésű ukrán óriás szállító repülőgép, amely

Kínából hozott egészségügyi szállítmányt.

Az ukrán elnöki hivatal jelentése szerint a gépet fogadta Volodimir Zelenszkij elnök, Vladiszlav Kriklij infrastrukturális miniszter, Viktor Ljasko egészségügyi-miniszterhelyettes, országos tisztifőorvos és több más tisztségviselő.

Több mint száztonnás rakományában a gép 12 millió szájmaszkot, 260 ezer védőszemüveget és több mint 100 ezer ötös szintű védőöltözetet szállított az ukrajnai egészségügyi dolgozók számára.