szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem mutatják be, és a döntés okát nem közölték. A filmet januárban mutatták be a Sundance filmfesztiválon.

Mégsem mutatja be a Netflix a gyilkosság miatt elítélt dán feltalálóról, Peter Madsenről készített Into the Deep című dokumentumfilmet – közölte az STV svéd televízió. Peter Madsen 2017 augusztusában az általa épített tengeralattjárón megkínozta és megölte Kim Wall svéd újságírót, tettéért életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.

Emma Sullivan ausztrál rendező a bűntény elkövetése előtt és után készítette filmjét Madsenről és asszisztenséről, eredetileg a feltaláló rakétaépítési terveit akarta dokumentálni. A film premierjét januárban tartották a Sundance filmfesztiválon.

Az STV svéd televízió felidézi, hogy a filmben nyilatkozó több szereplő arra kérte a készítőket, vágják ki nyilatkozatát vagy tegyék felismerhetetlenné a dokumentumfilmben. Sullivan az Ekko című filmes magazinnak adott februári interjújában ugyanakkor azt mondta, "minden szereplő önként vett részt a felvételeken, és több éven át adtak interjúkat".

A Netflix eredetileg még idén bemutatta volna a dokumentumfilmet, a svéd televíziónak azonban megerősítette, hogy nem fogja műsorra tűzni az alkotást. A döntés okát nem közölték.

A 47 éves Madsen saját kezűleg épített tengeralattjáróján ölte meg a 30 éves Kim Wallt, akit feldarabolt, majd a tengerbe dobott a Dánia és Svédország közötti szorosban. Az ügyészség szerint Madsen beteges szexuális fantáziái kiélése céljából kínozta és gyilkolta meg az újságírónőt, aki azért szállt fel a búvárhajóra, hogy riportot írjon róla.