Vágólapra másolva!
Az új autók az Országos Mentőszolgálat folyamatos otthoni koronavírus-teszteléseit segítik, így felszabadulnak a mentőautók, amelyeket továbbra is a sürgős esetekhez, életmentésekhez lehet riasztani - hangsúlyozta Révész Máriusz az önkéntesség akciócsoport vezetője, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. Az MVM-csoport az otthon tanuló diákokra is gondolt, őket 300 informatikai eszközzel lepték meg.
Vágólapra másolva!

A Fejér megyei Ercsiben rendezett pénteki adományátadón Révész Máriusz hangsúlyozta, hogy nagy segítséget nyújtanak a digitális oktatáshoz az MVM által felajánlott informatikai eszközök, amelyekből húsz jut Ercsibe.

Jelezte, hogy a több mint 300 eszköz nem egy-egy gyermeket segít majd, hanem gyakran egy családban hármat vagy négyet, tehát csaknem

ezer gyerek oktatását segítik.

A kormánybiztos szerint az MVM partnereként tíz új autót felajánló Mercarius flottakezelő a járművekkel az Országos Mentőszolgálat folyamatos otthoni koronavírus-teszteléseit segíti, oda mostantól nem csak mentőautóval mennek, és az így felszabaduló mentőautókat a betegek ellátására használhatják.

Kóbor György, az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója rámutatott, hogy a pandémia idején különösen érzékelhetők az iskolás gyerekek otthoni taníttatásának nehézségei, és látják, hogy sok gyereknek nincs lehetősége a digitális oktatásban részt venni. Ezért nélkülözhető eszközeik közül

monitorokat, laptopokat és asztali számítógépeket ajánlottak fel.

Kiemelte: tisztelettel adóznak azok - kiváltképpen az egészségügyben dolgozók - munkája előtt, akik mindennap megvívják harcukat ebben a nehéz helyzetben,. Áldozatos munkájukat stratégiai partnerükkel közösen szeretnék segíteni, ezért ajánlották fel a mentőszolgálatnak a Volkswagen típusú személyautókat.

Rónai-Horst László, a Mercarius Flottakezelő Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy cégük a mobilitás biztosításához ért legjobban, ezért azzal segítenek. Arra a döntésre jutottak, hogy a frontvonalban küzdő egészségügyi dolgozókat segítik, az autókkal hatékonyan támogathatják mindennapi küzdelmüket - tette hozzá.

Orth László Béla, az ercsi Eötvös József Általános Iskola igazgatója elmondta, soha nem gondolták volna, hogy egyszer digitális oktatás keretében kell a gyerekeket tanítaniuk, de mindenki példásan áll hozzá a megváltozott helyzethez, diákok, pedagógusok és a szülők is. Megemlítette, hogy a diákok többet tanulnak, több házi feladatot készítenek el, mint korábban, ennek oka szerinte, hogy

személyre szabott feladatot kapnak, amelyet jobban magukénak éreznek.

Köszönettel vette a felajánlott számítógépeket, mert - mint mondta -, akadnak olyan gyerekek, akiknek a családjában nincs elegendő digitális eszköz, és így nem tudnak megfelelően részt venni az oktatásban. Az MVM-től kapott húsz számítógép azt jelenti, hogy húsz családnak, akár hatvan gyereknek is hosszú távon oldja meg az oktatását - tette hozzá.

Vörös Péter, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója emlékeztetett arra, hogy a járványhelyzetben az alaptevékenységükön túl több más feladatuk is van, mint például a koronavírus-fertőzöttek kórházban szállítása vagy az otthoni mintavételezés. Ezekhez a személyi feltételek adottak, az MVM és partnere felajánlását pedig jól tudják majd használni a mentési tevékenység háttértámogatásához - mondta a regionális igazgató.