DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Yamaha: Így nem vonulhat vissza Rossi

A hangvillások csapatvezetője úgy véli, a „Doktor” még legalább egy évig maradni fog a MotoGP-ben, mivel ő sem akarja a világjárvány által megcsonkított vagy törölt szezonnal lezárni a karrierjét.

A Yamaha még a tesztszezon kezdete előtt bejelentette, hogy 2021-től Maverick Vinales csapattársa Fabio Quartararo lesz, ezzel pedig eldőlt, hogy Valentino Rossinak távoznia kell a gyári csapattól. Arról viszont még nem döntött a 41 éves motoros, hogy visszavonul-e vagy tovább folytatja: ez utóbbi esetben a Yamaha továbbra is gyári támogatást biztosítana számára, csak immár a szatellit Petronas SRT színeiben. Rossi eredetileg az idény első versenyei alapján akart volna dönteni, ám a koronavírus-járvány keresztülhúzta a számításait. Ez pedig nemcsak őt, hanem a hangvillásokat is nehéz helyzet elé állíthatja – minderről Lin Jarvis, a Monster Yamaha csapatfőnöke nyilatkozott a SpeedWeek.com szaklapnak:

rossi-teszt-dppi



„2020 egy fontos év lett volna Valentino számára. Át akarta gondolni, hogy folytassa-e vagy sem. Megállapodtunk, hogy június végéig közli velünk a döntését, de lehet, hogy már előbb, mondjuk öt-hat verseny után tudott volna dönteni. Azt gondoltam, talán a mugellói futam után már megmondta volna nekünk, hogy folytatja-e, hogy számoljunk-e vele.”

„Mivel a gyári versenyzőinket már kiválasztottuk 2021-re, Valentino számára csak egy hely jöhetett szóba velünk, méghozzá a Petronas Yamaha. De ezt még részleteiben át kell tárgyalni a csapattal és a szponzoraikkal, mert a technikai csapatot is össze kell rakni. Viszont ezt az eredeti tervet kidobhattuk a kukába. Ha Valentino öt-hat verseny után akar dönteni a jövőjéről, az nekünk már rettenetesen késő lesz, mert idén ez akár októberig-novemberig is eltarthat. Jelenleg nem tudunk tervezni a versenyzőinket illetően a következő szezonra. Szóval Valentino úgy fog döntést hozni, hogy egyetlen versenyen sem indult.”

Jarvis azt is elmondta, szerinte hogyan fog határozni Rossi: „Nem tudom megjósolni a döntését, csupán a személyes benyomásaimat oszthatom meg. Remélem, hogy a folytatás mellett dönt, mert szerintem ez az év a koronavírus miatti problémákkal nem a megfelelő pillanat egy ilyen legendás sportolói karrier befejezésére. Legrosszabb esetben még akár az is előfordulhat, hogy egyetlen versenyt sem tudnak idén megrendezni. Milyen tragikus lenne, ha egy ikonikus sportoló utolsó aktív versenyévét egyszerűen törölnék? Úgy vélem, Valentino is hasonlóan érez, és ezért további egy évig folytatni akarja majd. De ez az ő döntése, rajta múlik, hiszen az ő életéről van szó.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: