Fél évig futtatták a kiskorú lányokat a Váci utcában és környékén

2020.04.25. 15:28

Letartóztatott a bíróság szombaton két nőt és egy férfit, akik a gyanú szerint szervezetten prostitúciós tevékenységet végeztettek kiskorúakkal főként külföldiek részére tavaly októbertől a Duna-korzó környékén – közölte a Fővárosi Főügyészség.

Az 50 éves és az 54 éves nő, valamint utóbbi 53 éves élettársa védelmet biztosított, átvette a pénzt, továbbá a férfi az öt kiskorú lány szállítását is végezte. Janklovics Ádám a férfi gyanúsítotti kihallgatásán védőként védte S. Zsigmondot. Az ügyvéd az Indexnek azt mondta, hogy védence nem ismerte el bűnösségét. Pedig – információnk szerint – a nyomozók a kihallgatáson több olyan felvételt is mutattak a gyanúsítottnak, melyen az látható, hogy a férfi azt a pénzt veszi át egyik társától, amit korábban a nő az egyik lánytól kapott.

A Fővárosi Törvényszék közleményében azt írta, a férfi büntetett előéletű, a jelen eljárás tárgyát képező bűncselekmények elkövetésével többszörösen visszaeső, a két bár büntetlen előéletű, azonban a terhükre rótt bűncselekményeket hónapokon keresztül, kitartó szándékkal követték el. A gyanúsítottak egyike sem rendelkezik bejelentett munkahellyel és legális jövedelemmel, ezért megalapozottan feltehető, hogy megélhetésüket legalább részben ezekből a bűncselekményekből biztosították, így a bűnismétlés veszélye is fennáll.

A három embert gyermekprostitúció kihasználásával, minősített emberkereskedelemmel és más bűncselekményekkel gyanúsítják. A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája mindhárom gyanúsított letartóztatását elrendelte. A végzés nem jogerős.