Rengeteg növény- és állatfajt veszélyeztetnek az ausztrál bozóttüzek

bozóttűz
Január 9-i légifelvétel az ausztrál bozóttüzekről.
Vágólapra másolva!
Több száz növény- és gerinctelen állatfaj létét veszélyeztetik az ausztrál bozóttüzek: ausztrál kutatók 471 növényfajt és 191 gerinctelen állatfajt azonosítottak, melyeknek azonnali segítségre van szükségük a populáció felépüléséhez a szakértők szerint.
Vágólapra másolva!

A bozóttüzek, melyek több mint 12 millió hektárnyi területet égettek fel augusztus és március között, sokkot jelentettek az ökoszisztéma számára - mondta el Sally Box, Ausztrália veszélyeztetett fajokkal foglalkozó megbízottja pénteken.

"Dél- és Kelet-Ausztrália tüzei nagyon kiterjedtek és bizonyos esetekben nagyon súlyosak voltak, nagy hatásuk volt állatainkra és növényeinkre" - mondta a szakértő.

A tudósok becslései szerint több mint egymilliárd állatot öltek meg a lángok.

A kormány által a bozóttüzek után az állat- és növénypopulációk felépülésének segítésére létrehozott bizottság kiadott egy elsődleges prioritási listát, mely több mint 660 növény- és gerinctelen állatfajt azonosított, melyekről "vagy biztosan tudott, vagy sejtett, hogy súlyosan károsodtak a bozóttüzekben".

Január 9-i légifelvétel az ausztrál bozóttüzekről. Forrás: https://www.bbc.com/news/world-australia-51102658

Box kiemelte: természetes, hogy növényeink és gerinctelen állatfajaink nem annyira jól ismertek, mint más állataink, de ugyanolyan fontosak. A 191 gerinctelen faj közül 49 már a tüzek előtt is veszélyeztetett volt.

A tudósok szerint Ausztráliában mintegy 320 ezer ismert gerinctelen faj él, jóval több, mint ahány növény- vagy gerinces állatfaj.

A kontinensen becslések szerint 25 ezer ismert növényfaj honos. Néhány faj a bozóttüzek előtt is veszélyeztetettnek számított, kihalásuk kockázata pedig most még nagyobbra emelkedett. A sürgős beavatkozást igénylő növényfajok a vegetáció széles skáláját képviselik az esőerdők növényvilágától kezdve a szubalpesi vegetációig.

Az ausztrál bozóttüzek a dunnartok élőhelyének 90 százaléka eltűnt Forrás: Peter Hammond/Kangaroo Island Land for Wildlife

Egyes növényeket, mint a Forrester kefevirágot (Callistemon forresterae) vagy a Betka kefevirágot (Callistemon kenmorrisonii) a kihalás fenyegeti, mivel minden ismert élőhelyük leégett, ráadásul ki vannak téve más veszélyeztető tényezőknek, például a szárazságnak, betegségeknek, újabb tüzeknek is - közölte a bizottság.

Sussan Ley környezetvédelmi miniszter elmondta, a bizottság munkája során meghatározza, hol van a legnagyobb szükség a segítségre.

A 2019 ősze és 2020 tavasza között tombolt tüzek olyan pusztítóak voltak, hogy mintegy 50 százalékkal nagyobb területet égettek fel, mint bármely korábbi évben 1850-ig bezárólag.