Akkora bírságot kaphat a lézerező büntetőfékező, hogy örök életére megemlegeti - videó

lézer
Vágólapra másolva!
A spanyol hatóságok azonosították azt a sofőrt, aki nemcsak büntetőfékezett, még lézerrel is megpróbálta elvakítani a mögötte haladót.
Vágólapra másolva!

Spanyolországban egy furgon vezetője nem elégedett meg a büntetőfékezéssel, lézerrel is megpróbálta elvakítani a mögötte haladó kamionsofőrt. A veszélyes jelenetről az Origo is beszámolt.

Spanyol sajtóinformációk szerint a hatóságok a közösségi médiában terjedő videók alapján megtalálták az elkövetőt. Hivatalosan most indul ellene a nyomozás, azt azonban már most közölték, hogy akár 30 ezer eurós (10,8 millió forint) bírságot is kaphat felelőtlen tettéért.