szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A hétvégén csaknem 2 ezer esetben kellett intézkedniük a rendőröknek a kijárási korlátozás szabályainak megsértése miatt.

"Bár a vírus lassabban terjed, mint korábban gondoltuk, akkor sem lehetünk felelőtlenek" - mondta Lakatos Tibor ezredes az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője, hozzá téve: "Be kell tartani a kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet, valamint a polgármesterek által a hétvégére meghozott előírásokat."
Mint mondta, úgy látják, a polgármesterek eddig jól éltek a felhatalmazással, és olyan intézkedéseket vezettek be, amelyek akadályozzák a járvány terjedését. Megjegyezte: a józan ész határain belül kell ezeket a szabályokat megalkotni.
Az ezredes szólt arról is: a járványügyi helyzet lehetővé teszi, hogy enyhítsenek a kijárási korlátozás szabályain, de csak megfontoltan, alapos előkészítés után, fokozatosan lehet az intézkedéseket bevezetni, "következetesen bevezetett egyéb intézkedések" alapján.
Kiemelte: a járvány nem múlt el, de olyan ütemben terjed, ami lehetővé teszi az enyhítések bevezetését. Hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy nem kell számolni további korlátozásokkal, nem kell figyelni az egészségünkre, de "bizonyos szabályok között újrakezdhetünk különböző tevékenységeket".
Az ezredes egy kérdésre válaszolva elmondta, többször szóba került a 65 év felettiek kijárási idősávjának módosítása, de úgy látják, egyelőre nem indokolt ezen változtatni. Hozzátette: május 3-a után - az előre meghatározott menetrend szerint - ezen is módosítanak, azzal együtt, hogy továbbra is fontos a korosztály elkülönítése a fiatalabbaktól.
Az ezredes elmondta azt is, hogy vasárnap reggel újabb, védőfelszerelést szállító repülőgép érkezett Kínából. Az ezredes megköszönte azoknak a munkáját, akik részt vesznek a védőeszközök szállításában, a vámeljárás gyors lefolytatásában és a védekezésben részt vevőkhöz eljuttatásában. Kiemelte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ munkatársainak áldozatos munkáját, akik a hétvégén is végzik a védőfelszerelések raktározását, előkészítését, szállítását.
Azzal kapcsolatban, hogy csütörtök reggel óta lehetőség van a szerb-magyar határon is az ingázásra, de a Magyarországról hazatérő szerbeknek 28 napos karantént írt elő a szerb hatóság, Lakatos Tibor elmondta: kezdetben a szerb egészségügyi hatóságok másként értelmezték a két külügyminiszter közötti megállapodást, de ezt kétoldalú tárgyalásokon feloldották és szombaton 694 embert léptettek át ezen a határszakaszon. Megjegyezte: Szerbiában kijárási korlátozás van hétfő reggel 5 óráig, akkortól ismét átléphetik a határt a dolgozók, karanténba vonulás nélkül.