Világszerte megálljt parancsol a gazdaságnak a koronavírus-járvány, és miközben máris ennek terhét nyögjük, nem lehet nem észrevenni, hogy amint nagyvállalatok állítják le vagy csökkentik átmenetileg a termelést, az utcák pedig kiürülnek a kijárási korlátozások miatt, úgy mindenhol javul a levegő minősége. A koronavírus a jelek szerint többet tett a környezetünkért, mint az elmúlt időszak politikai vállalásai és a cégek zöld törekvései. Félő azonban, hogy a leállást a gazdaság még nagyobb kibocsátással kompenzálja majd. Nem csoda, hogy máris újult erővel lángolt fel a vita a globalizációról és arról miként is kellene működnie mindennek, ha jövőt is szeretnénk. 

AFP / Artur Widak

„A mostani helyzet nagyon jól rámutat a rendszereink függőségére és az igazságtalanságra, hogy a haszon és a költség egyenlőtlenül oszlik el. Továbbá arra is, hogy a piac nem old meg mindent. Növekedésnél elfogadjuk, hogy a magánzsebekbe, részvényeseknek, tulajdonosoknak folyik a haszon, és ennek csak egy része csorog vissza. Nem jelenik meg a közösségi szempont. Ha rosszul megy, akkor viszont az adófizetők pénzéből mentünk meg bizonyos cégeket és bizonyos iparágakat?” – teszi fel a kérdést Köves Alexandra ökológiai közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa. 

Mindezek mellett a cégek és az iparágak állami megsegítése nyilván szükséges lehet a jelenlegi helyzetben, de szerinte a mostani egy jó pillanat lenne arra is, hogy ezt fenntarthatósági feltételekhez kössék. „Ne csak akkor legyen elfogadható a közösségi beavatkozás a cégeknek, amikor válság van. Ne mentsék meg ingyen őket, hanem szabjanak feltételeket. Váljon „békeidőben” is természetessé, hogy a gazdasági szereplők társadalmi képződmények: vállaljanak fel társadalmi ügyeket és induljanak el a fenntarthatóság felé” – sorolja.

Jobb lett volna magunktól paradigmát váltani, de hiába figyelmeztettek a tudósok és a környezetvédők. Most a kényszer elhozta a jelenlegi rendszerek leállását. „Senki nem örül annak, hogy egy sokakat nehéz helyzetbe hozó válság mutatja meg a rendszereink gyengeségeit. Megvalósulhatna a fenntarthatóságra áttérés válság nélkül, ha észbe kapunk, teszünk ezért, és nem azt gondoljuk, hogy a szokásos üzletmenet fenntartható. Ez azonban társadalmi párbeszéd és megértés nélkül nem megy. Ha ez nincs magától, akkor igen, egy válság kikényszerítheti ezeket a belátásokat” – véli Köves Alexandra.

A gazdaság jelenlegi berendezkedésében a fogyasztásserkentés a normális reakció, azonban a pörgetett fogyasztásnak is környezeti hatásai vannak. A közgazdász is azt hangsúlyozza, hogy sokaknak a megélhetése került most veszélybe, az egzisztenciájuk forog kockán: "Az olcsó hitelek sem fognak megoldást nyújtani. Olyan, mintha nem tanulnánk a válságokból. Egy környezetileg fenntarthatatlan rendszert pörgetünk, ami ráadásul társadalmilag is igazságtalan”. Szerinte megoldást nyújthat a nemnövekedés irányzata, amely egészében szeretné kivenni a gazdaság működéséből a növekedési kényszereket, azt azonban fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy amit most megélünk, nem nemnövekedés, hanem recesszió: "Tudatos átállásra lenne szükség, hogy ne kövessük a mostani kényszerpályákat”.

Az egyik legbefolyásosabb trendkutató, Li Edelkoort pozitívan tekint a jövőre: szerinte a koronavírus-járvány következtében átformálódhat a gazdaság és a társadalom. A „reménygazdaság”, egy társadalmilag és környezetileg is felelősebb rendszer eljövetelét jósolja.

Köves Alexandra is optimistának tartja magát: hisz az emberiségben és abban is, hogy képesek leszünk reflektálni. „Nem véletlenül mondják sokan, hogy olyan, mintha a természet eresztette volna ránk ezt a helyzetet: bizonyos értelemben megmutatja hogyan kellene, illetve hogy nem szabad élni, és hogy egy tudatosabb fogyasztás nem tenne rosszat a környezetnek. Sokan megértették, hogy a szokásos üzletmenet nem fenntartható” – hangsúlyozza. A váltásnak pedig most van itt az ideje: „Nem folytathatunk a korábbi paradigma szerint mindent. Klímasemlegesebbek vagyunk most, hogy nem csinálunk semmit.

Álomvilágban élünk, ha azt hisszük, hogy majd a technológiánk önmagában visszafordítja a klímaváltozást.

Mi lesz veled, globalizácó?

A közgazdász nem erősíti a globalizációellenesek táborát, szerinte nem is lehet és nem is kell nemzeti szinteken bezárkózni és elvágni a rendszereket. Azonban a globális kitettség és függőség mértékén változtatni kell, hogy a gazdaság és a társadalom is ellenállóbb legyen. „Békeidőben is globális szolidaritásra lenne szükség, nem csak most” – hangsúlyozza. Köves Alexandra szerint, ha egyetlen dolog csapódik le csak a mostani helyzetből, az a relokalizáció szükségessége lesz. „Muszáj helyi termelési és fogyasztási rendszereket kialakítani, hogy feloldjuk ezt a mértékű globális függőséget. Még ha először drágábbnak is bizonyul majd” – mondja. 

Hernádi Levente Haralamposz

A fizetetlen, a túlfizetett és az alulfizetett munka

Az egyik pozitív hozománya a koronavírus-járványnak Köves Alexandra szerint az, hogy könnyebb lesz ezentúl társadalmi párbeszédet folytatni arról,

kinek és mennyit is kell dolgoznia azért, hogy a gazdaság működjön.

Arról pedig mindenki saját tapasztalattal fog rendelkezni, hogy kinek mennyit is ér a munkája, és kik biztosítják számunkra azt a jóllétet, ami mára természetessé vált számunkra. „Sokan most értik meg, hogy mekkora erőfeszítéssel járnak akár az otthoni teendők, a gyereknevelés és az ápolás. Hogy mennyit is ér a pedagógusok munkája és az, hogy bevihetem a gyerekem óvodába, iskolába. A férfiak is jobban látják a nők hármas terhelését: a munkavállalás, gyereknevelés és háztartás hármasát” – emeli ki.

AFP / Bonfanti Diego

Hosszabb távon tendenciának tartják, hogy megerősödnek a rózsaszíngalléros munkakörök: azok, amelyek az ember és ember közötti kapcsolatra épülnek. Ezek a foglalkozások azok, amelyek jelenleg alulfizetettek, és amelyek nélkülözhetetlensége most előtérbe került az egész világon. „Ki szeretné, hogy egy robot ápolja, látogassa a beteg szüleit? Mi sem éreznénk jól magunkat, ha műtét után egy gép-ápolónő jelenne meg. A társadalmi elismertség jogos igény, hiszen fontos nekünk, hogyan látnak bennünket egy közösségen belül. Lehet viszont, hogy a jövőben nem a városi terepjáró lesz a státuszszimbólum, hanem például az, hogy én ápolónő vagyok” - érvelt Köves Alexandra.

A munkaidő csökkentése világszerte téma a fenntarthatóság körüli diskurzusban, hiszen leginkább a keresetünkből fogyasztunk, viszont a fogyasztás újabb szintjeihez hozzászokva aztán még többet dolgozunk, hogy még többet fogyasszunk. „A saját és a környezetünk érdekében is túl kell lépnünk azon, hogy önmagában produktívként adjuk el azt, hogy hülyére dolgozzuk magunkat” – mondja az ökológiai közgazdász. „Már maga a munkaerőpiac mint fogalom is nonszensz. Most gyönyörűen látszik, hogy a munkaerőpiac csak akkor működik, ha az árupiac is egyensúlyban van. Márpedig a fenntarthatóság eléréséhez érdemes lenne a fogyasztás csökkentésén elgondolkodni. Most viszont hozzákötjük az emberek legalapvetőbb létfenntartását a munkához, és így csak a fogyasztás felpörgetésével tudjuk a társadalmat fenntartani. Ez egy ördögi kör. Ideje lenne elengedni a munka társadalmának az „aki nem dolgozik, ne is egyék” megközelítését, és észrevenni ennek a fenntarthatósággal kapcsolatos összefüggéseit” – mutat rá.

A társadalom a technológiához fűződő viszonyán is változtatott a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet. „Sokan most kezdtek el a technológiával foglalkozni: mindenki próbál otthonról dolgozni, hozzájárulni a normális működéshez. A közös cél érdekében ennek szolgálatába állítottuk a technológiát, de előtérbe került az, hogy nagyon is fontos, milyen társadalom érdekében akarjuk használni” – mondja.

Nemcsak a cégek strukturálhatják át a működésüket, de mi magunk is sok mindent átértékelünk jelenleg. Az önkéntes karantén és a fizikai távolságtartás pedig arra is emlékeztet minket, hogy az ember természetes közege az ember:

Már kezdtük elfelejteni, mennyire fontos a fizikai, társas jól-lét

– állítja Köves Alexandra, aki egyben a „mezítlábas közgazdaság” atyjaként emlegetett Manfred Max-Neef alapvető emberi szükségletekre vonatkozó elvét említi, ami új értelmet nyer most:

„Ezek a létfenntartás, a védelem, a szeretet, a megértés, a részvétel, a tétlenség, az alkotás, az énazonosság és a szabadság. Csupa olyan dolog, amire általában nem is gondolunk, viszont ezek azok, amikkel kapcsolatban a mostani helyzet új megértéseket hozhat. Mi jelenti számomra a szabadságot, amikor a négy fal között töltöm az egész napot?” – említi példaként. Hisz abban, hogy a fogyasztási szokásaink gyökeresen megváltozhatnak a jövőben: "A legtöbben újra fogják definiálni, hogy mire is van valójában szükségük, mit jelentenek nekik a tárgyak, és mi hiányzik nekik a legjobban. Ez jelentősen rá fogja nyomni a jövőben a bélyegét arra, mit is veszünk meg és miért. Vegyünk például egy drága ruhát: stabil párkapcsolatot jelent, ezzel tartom meg a férjem? Az önkifejezés eszköze számomra? A társadalmi státuszomat mutatom ki ezzel? A fogyasztói javak mind-mind szimbólumokat rejtenek és más szükségleteket elégítenek ki. Viszont most senki nem látja, hogy milyen menő a telefonom: az a funkció kerül előtérbe, hogy ezen keresztül tartom a kapcsolatot a szeretteimmel.”