A cikk szerint műszeres vizsgálat során került elő egy GP 1000 típusú, amerikai gyártmányú második világháborús bomba, amely élesített orr- és fenékgyújtó szerkezetet is tartalmazott. A robbanótest egy méterrel a földfelszín alatt helyezkedett el, így kezdetben csak az orrába szerelt gyújtószerkezethez fértek hozzá a katonák. Ezt szerelték ki először, majd markoló segítségével kiásták a teljes bombatestet és hatástalanították annak fenékgyújtó szerkezetét is.
A légibomba közelében előkerült még három darab, 7,5 centiméter átmérőjű német páncéltörő gránát és egy 37 milliméteres szovjet páncéltörő gránát is.
A robbanószerkezeteket a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállították későbbi megsemmisítésre.
A robbanóeszközök lakott területtől és közutaktól nagy távolságra, biztonsági zónán kívül helyezkedtek el,
így a szerdai tűzszerész művelet során lakossági korlátozásokat nem kellett elrendelni.
Az ötszáz kilogrammos légibomba hatástalanítása kapcsán Szilágyi Zsolt ezredes, az alakulat parancsnoka úgy nyilatkozott, hogy
az elmúlt időszakban a haderőfejlesztési programnak köszönhetően az alakulat képessé vált az ilyen jellegű, összetett, akár földmunkát is igénylő tűzszerész műveletek önálló végrehajtására
- olvasható a cikkben.