Hétfőn este sikeresen elindult a honlap, amelyen keresztül mindenki regisztrálhat a koronavírus elleni vakcinára. Mindez néhány perc alatt egyszerűen megtehető a név, lakcím, életkor, elérhetőségek, valamint a TAJ-szám megadásával. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Facebook-oldalán jelentette be a hírt, hozzátéve, hogy az oltás akkor kezdődik, amikor megvan a megfelelő, biztonságos, a magyar hatóságok által engedélyezett vakcina.
Eddigi adatok szerint a kormány összességében 17,5 millió vakcinát kötött le,
amint megérkezik az engedély, indulhat az oltás is. Az Operatív Törzs keddi ülésén arról is szó esett, hogy a tömeges oltás fázisa mikor indulhat majd, hiszen első körben a veszélyeztetett korosztály, a krónikus betegek és az egészségügyi dolgozók részesülhetnek a vakcinában.
Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint a lakosság széleskörű beoltása 2021 első negyedévében, vagyis az év első három hónapjában indulhat. Az előregisztrációs honlap azért is kulcsfontosságú a hatóságok számára, mert ezáltal könnyebben fel lehet mérni, hogy mekkora az igény a védőoltás iránt.
Az országos tisztifőorvos hozzátette, hogy a kormányzat több partnerrel is tárgyal különböző ígéretes vakcinák ügyében, továbbra is folyik az orosz Szputnyik V névre keresztelt hatóanyag vizsgálata és dokumentációja.
A Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet által fejlesztett orosz vakcina az előzetes adatok szerint 92 százalékos hatékonyságú, és nagy előnye, hogy tárolása nem igényel különleges feltételeket, elég a készítményt mínusz 12-18 fok között tartani.
Szintén folynak a tárgyalások a magyar és az orosz kormány között a vakcina licencének megszerzéséről, ha pedig ez sikerül, akkor Magyarországon is folyhat majd a gyártás, így sok logisztikai probléma megoldható lenne. A Szputnyik V mellett szól az oltóanyagot fejlesztő Gamaleja Kutatóintézet is, amelynek neve garancia a legnagyobb szakértelemre és biztonságra.
Ők fejlesztették ki az Ebola elleni vakcinát is, valamint a MERS és a szezonális influenza ellen is készítettek már oltóanyagot.
Az orosz készítmény mellett a Pfizer és a BioNTech által közösen forgalmazott vakcinából is jut majd Magyarország számára. Ebben az esetben ráadásul magyar vonatkozás is van, hiszen Karikó Katalin és amerikai kollégája által közösen jegyzett szabadalomról van szó. A Pfizer koronavírus-vakcinája 90 százalékos hatékonysággal működik, és ez lesz a legelterjedtebb oltóanyag az Európai Unióban, amely már megállapodást kötött 300 millió adag megrendeléséről, ezeket pedig a tagállamok között osztják majd szét.
A Pfizer készítményével egyelőre csak logisztikai problémák vannak. Ennek oka, hogy a vakcinát mínusz 70-80 fok között kell tárolni, ez pedig megnehezíti nemcsak a szállítást, hanem a tárolást is, mivel különleges hűtőszekrényeket kell beszerezni erre a célra. Szintén érkezhet Magyarországra a német CureVac és a brit AstraZeneca oltóanyagából. Az utóbbi tárolása ráadásul eddig a legegyszerűbbnek tűnik. A készítők szerint akár hagyományos hűtőszekrényben is tárolható három hónapig.
A Pfizer lett az első engedélyezett koronavírus-vakcina, a briteknél már meg is kezdték a lakosság beoltását.
A legígéretesebb oltások terén szintén meg kell említeni az amerikai Moderna által gyártott vakcinát is, amely 94 százalékos megbízhatósággal működik. Úgy tűnik viszont, hogy ez még egy ideig biztosan nem lesz elérhető Európában, mivel az Egyesült Államok prioritást élvez a cég számára, így nagy valószínűséggel ők kapják meg először a vakcinákat.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora kedden a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában nemrég arról beszélt, hogy a korlátozásoknak köszönhetően platófázisba érkezett a járvány, azonban mindenképp szükség van a védelmi intézkedések fenntartására, hiszen ez az esetszámok csökkenését is eredményezheti.
Az intézkedések rövid távon eredményesek, örökre azonban nem lehet fenntartani azokat, így az egyetlen igazi megoldást csak a vakcina és a lakosság széleskörű beoltása jelenti.
Merkely szerint a lakosság 60 százalékának be kell oltania magát ahhoz, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát (ekkor alakul ki a sokat emlegetett nyájimmunitás). A kormány szerint a vakcina ingyenes lesz mindenki számára.
A vakcinainfo.gov.hu oldalon érdemes regisztrálni. Fontos, hogy nem regisztrációs sorrendben történik majd a vakcinák beadása, a hatóságok az oltási terv alapján haladnak majd. Szintén ki kell emelni, hogy
a regisztráció nem jár kötelezettséggel, hiszen ha valaki meggondolja magát, akkor változtathat az igényén.
Müller Cecília az Operatív Törzs keddi ülésén kiemelte, hogy Magyarországon a lakosság körében nagy a bizalom a védőoltások iránt, hiszen jelenleg tizenkétféle megbetegedés ellen is oltást kapnak a gyerekek.
Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője is kiemelte, hogy
olyan vakcina, amelyik nem hatásos vagy szövődményeket okoz, nem fog forgalomba kerülni Magyarországon.
A magyar szakemberek ráadásul külön is vizsgálni fogják az oltóanyagokat a nemzetközi ellenőrzések mellett, így azok a hatóanyagok, amelyeket majd beadnak az embereknek, az eddigi legbiztonságosabb oltóanyagok lesznek.