Szijjártó Péter éves meghallgatásán azt mondta, ezzel összefüggésben régi és új típusú kihívásokkal kell szembenézni. Ezek közül hat kihívást emelt ki.
- Elsőként említette, hogy a gazdaság területén kialakult a globális verseny a kapacitások újraelosztásáért.
- A második, hogy a járvány hatására fokozódott az illegális migráció, amely már nemcsak biztonsági, kulturális, hanem egészségügyi fenyegetést is jelent.
- A harmadik kihívásként kiemelte, az életünk nagy része átkerült a digitális térbe, így a kiberbiztonsági kérdések még fontosabbá váltak.
- A negyedik kihívásnak az Európai Unió jövőjéről szóló, élesedő vitát nevezte, azon belül is kiemelten a Nyugat-Balkán helyzetét.
- Az ötödik kihívás, hogy az EU földrajzi szomszédságában lévő konfliktusok közül szinte egy sem haladt a megoldás felé az elmúlt időszakban.
- A hatodik kihívás pedig a határon túli magyar közösségek védelme.