Úszó ob – Milák nagyszerű eredményeket ért el a zárónapon

Milák Kristóf remek idővel nyert 100 méter pillangón az úszók kaposvári olimpiai kvalifikációs országos bajnokságának zárónapján.

A 200 méter pillangó világbajnoka és világcsúcstartója – akit saját elmondása szerint nagyon megviselt a koronavírus-fertőzés – 51.07 másodperces idővel győzött a 100 méteres számban. Ez az idő tavaly, a kvangdzsui világbajnokságon bronzérmet ért volna a fináléban, ahol 51.26 másodperccel negyedik lett.
A Honvéd húszéves klasszisa teljesítményének értékét növeli, hogy fél órával a 100 méter pillangó döntője előtt 200 méter gyorson nyert úgy, hogy a 2017-es indianapolisi junior-világbajnokságon úszott 1.47.52 másodperces idejéből majdnem egy másodpercet faragva 1:46.68-cal csapott célba.

“Nehezen keltem fel, épphogy időben értem ki, próbáltam a bemelegítést normálisan végigcsinálni, de úgy éreztem magam, mint akit akasztani visznek – elevenítette fel a délelőtt történteket, hozzátéve: már a 2017-es ob óta azt csinálja, hogy kis szünetekkel úszik több számban, és ez ezúttal is működött. – Nyilván bennem volt az is, hogy azért legyen már egy arany is a három ezüst után, bár azt nem mondom, hogy elégedetlen lettem volna a korábbi teljesítményemmel. Örülök, hogy a kétszáz gyorsot sikerült megnyerni, aztán száz pillangón az utolsó huszonötön már úgy voltam, mindenki gatyán van már ilyenkor, csak bele kell adnom mindent, ez az utolsó huszonöt méterem ezen a bajnokságon, kizárólag magamra koncentrálok, és csak úszni kell. Az idő nem rossz, bár én azt szeretem, ha 50-nel kezdődik” – tette hozzá.

“Körülbelül ott tartanak a versenyzőink, ahol egy ilyen év után várni lehetett, összességében nem sok meglepetés ért” – összegzett az MTI-nek Sós Csaba szövetségi kapitány. Hozzátette, a fiatalok viszonylag gyorsan fel tudták venni a verseny ritmust, míg ez az idősebbeknek értelemszerűen nehezebben ment. A szakember megjegyezte, véleménye szerint a vírushelyzet miatt néhányan kicsit többet hagytak ki, mint ami indokolt lett volna, ugyanakkor például az olyan fiatalok, mint például a 200 méter vegyesen olimpiai A szintet teljesítő Kós Hubert, még jelentőset is tudtak fejlődni ebben az időszakban.

Milák Kristófot illetően Sós Csaba megjegyezte, az, hogy szombaton 100 méter pillangón kiváló idővel nyert, de korábban a 200 méter – amelyen világbajnok és világcsúcstartó – nem úgy sikerült neki, ahogy várta, megmutatta, hogy alapvetően csak az edzettséggel van problémája a koronavírus-fertőzésen átesett klasszisnak. A szövetségi kapitány szerint a 20 éves versenyző 200 méter pillangón továbbra is az első számú tokiói aranyérem várományos, és ha megfelelően végig dolgozza a következő fél évet, nem tudják majd megverni.

“Ott van a piros ász a kezében” – fűzte hozzá Sós Csaba, aki a márciusi országos bajnokságon már jó két másodperccel erősebb időre számít Miláktól kedvenc számában, de a javulást összességében mindenkitől elvárja majd a tavaszi eseményen.

A kaposvári viadalon a jövő nyárra halasztott tokiói olimpia időrendjéhez igazodva a döntőket reggel bonyolították le.

A szombati győztesek:
férfiak:
50 m hát:
Bohus Richárd (BVSC-Zugló) 25.05 másodperc
50 mell:
Szilágyi Csaba (NICS-HSÚVC Hódmezővásárhely) 27.15 másodperc
100 m pillangó:
Milák Kristóf (BHSE) 51.07 másodperc
200 m gyors:
Milák Kristóf (BHSE) 1:46.68 perc
800 m gyors:
Kalmár Ákos (Balaton ÚK Veszprém) 7:58.05 perc
4×100 m vegyesváltó:
BVSC-Zugló (Bohus Richárd, Takács Tamás, Csicsáky Péter, Németh Nándor) 3:41.34 perc

nők:
50 m hát:
Burián Katalin (BVSC-Zugló) 28.89 másodperc
50 mell:
Sztankovics Anna (Miskolc) 31.65 másodperc
100 m pillangó:
Sebestyén Dalma (Győri Úszó SE) 1:00.19 perc
200 m gyors:
Késely Ajna (Kőbánya SC) 2:00.13 perc
1500 m gyors:
Késely Ajna (Kőbánya SC) 16:34.43 perc
4×100 m vegyesváltó:
Vasas SC (Szabó-Feltóthy Eszter, Szabó-Feltóthy Laura, Galamb Szimonetta, Gyurinovics Fanni) 4:13.03 perc

sgg \ sgr \ brr

MTI 2020. december 12., szombat 12:33
Információ

Úszás-ob
Úszó ob – Milák nagyszerű eredményeket ért el a zárónapon

Kaposvár, 2020. december 12., szombat (MTI) – Milák Kristóf remek idővel nyert 100 méter pillangón az úszók kaposvári olimpiai kvalifikációs országos bajnokságának szombati zárónapján.