Egy újabb totalitárius diktatúrát hozhat a politikai korrektség ideológiája

Hogyan jött létre a politikailag korrekt beszédmód az Egyesült Államokban és Európában?

Valamire „politikailag korrektnek" hivatkozni annyit jelent, hogy olyan szavakat, képeket és kifejezéseket írunk le, amelyek megfelelnek annak, amit az emberek elfogadhatónak tartanak, és amelyek senkit nem sértenek vagy sérthetnek. Ez egy olyan kifejezés, amelyet különösen a mai világban használnak annak bizonyítására, hogy beszédmódunk ne sértsen másokat, különösen azokat, akiket az elnyomás „áldozatainak" lehet tekinteni - kulturális vagy faji, nemi vagy szexuális irányultság, vagy vallási hovatartozás alapján.

Az 1960-as évek vége és az 1970-es évek ellenkultúrája után a „politikai korrektség" kifejezést egyre inkább az újbaloldali aktivisták, és radikálisaiknak az agressziójára és intoleranciájára kezdték használni, akik közül sokan közvetlenül felléptek minden ellen, amivel nem értettek egyet.

Az 1990-es években, amikor egyetemista voltam, akkor hallottam először a „politikai korrektség" kifejezést, amely a baloldali egyetemi aktivisták gondolkodásmódjára utalt, akik megpróbálták megakadályozni, hogy bizonyos előadók kifejthessék a nézeteiket, és cenzúrázni kezdtek mindent, amivel ellenkeztek. Ez a fajta politikai korrektség szép lassan szétterjedt az egész világon, ami az aktivisták által támogatott úgynevezett „kultúra törléséhez" vezetett - az egyetemen és a közéletben. Az egész jelenség mögött egy hatalmas irónia rejlik, mégpedig, hogy a hatvanas évek közepén a progresszív aktivisták - a Berkeley-i Kaliforniai Egyetemen - megalakították az úgynevezett „szólásszabadság-mozgalmat", amely kezdeményezés az egyetemet felszólította: engedélyezzék a politikai mozgalmak tevékenységét az intézményben, valamint ismerjék el és védjék a szólásszabadságot és az akadémiai szabadságot.

Milyen veszélyeket rejteget ez a jelenség?

Tudomásul veszem, hogy sok ember számára a politikai korrektségről folyó viták butának, felszínesnek, esetleg életük szempontjából következetlennek tűnhetnek. De a politikailag korrekt ideológiának valójában jelentős mellékhatásai vannak társadalmi és politikai életünkre, amelyek súlyos következményekkel járnak.

Mindezek a cselekedetek korlátozzák és megakadályozzák a szabad véleménynyilvánítást. És ez - amint a történelem olyan jól tanított nekünk - szorosan összefügg a politikai szabadsággal. Mindezek ellenére fontos szem előtt tartani, hogy a politikai korrektség ideológiájával való szembenállás, és a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának védelme - nem jelenti automatikusan azt, hogy bárhol bármi bármikor, bármilyen okból elmondható. Létezik olyan is, hogy önmegtartóztatás.

Az Egyesült Államokban bemutatott jellegzetes példa annak, hogy a szólásszabadságnak valóban vannak korlátai, és hogy egyes dolgok, amelyeket írunk vagy mondunk, károsak lehetnek a társadalomra. Az, ha valaki hamisan „tüzet" kiabál egy zsúfolt moziban, annak súlyos következményei lehetnek. A szólásszabadságnak tehát vannak természetes korlátai - de ezeket nem feltétlenül határozza meg törvény vagy jogszabály. Az ilyen korlátok inkább a szokás, illem, hagyomány és mindenekelőtt a józan ész eredményei. Ezenkívül fontos megjegyezni (különösen európai-amerikai emberként), hogy a szólásszabadság napjainkban általában értelmezett fogalma kulturálisan kötött: az angolszász hagyomány szülte.

Mivel már Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában, valamint Nyugat- és Közép-Európában is éltem, ezért úgy látom, tiszteletteljesebb magatartást kell tanúsítani ezen régiók irányába. Minden országnak egyedi a pályája, amely sajátos körülmények és tényezők egyedülálló kombinációjának eredménye. Így eltérően értik a szólásszabadság mértékét (vagy határait) és bizonyos beszéd alkalmasságát (vagy alkalmatlanságát). Mindez azonban nem igazolja azt a fajta őrültséget, amelyhez a mai politikai korrektség vezet. Amint azt másutt mondtam, a politikai korrektség egy zárt gondolkodású, humor nélküli, merev és másoknak nem megbocsátó ideológia, amelynek erőteljesen ellen kell állni. És továbbra is „zéró tolerancia politikát" követelek az irányába.

A politikai korrekt beszédmód elhozhat egy újfajta elnyomást?

Teljes mértékben. Mint minden ideológiát, ezt is rendkívül veszélyesnek tartom. Azért mondom ezt, mert a politikai korrektség ideológiája - amely „az elme totalitarizmusának" is tekinthető - az egyik első lépés a politikai elnyomás felé. Néhány olvasó túlzónak, sőt riasztónak találhatja, ha ezt mondom, de ahogy a Mathias Corvinus Collegium „Patriotizmus-csúcstalálkozóján" mondtam, a politikai korrektség nem más, mint a marxizmus, amelyet „gazdasági szempontból fordítanak kulturális területre". A politikai és gazdasági marxizmushoz hasonlóan a politikai korrektség is méltóságunk megsértéséhez vezet, mivel az emberek képesek intelligensen kommunikálni és navigálni a világunkban, a józan ész és az erény alapján.

Hiba volt ez a gondolkodás, és figyelmen kívül hagytuk társadalmunkban a politikai korrektség első néhány megnyilvánulását - és azt gondolva, hogy mindez csupán jó szándék mögött áll -, ez az ideológia megerősödött és „fegyverzetté" vált.

Ennek eredményeként mindenhol elterjedt - nemcsak a világ más országaiba és régióiba, hanem életünk szinte minden dimenziójába, gazdaságunk minden szektorába. Mint minden balos ideológia, a politikai korrektség is elterjesztette csápjait a médiában és a szórakozásban; politika és üzlet; vallás és a civil társadalomban. Transzatlanti aktivisták tanítják és terjesztik - és én kifejezetten hibáztatom a mai „társadalmi igazságosság harcosait". Ez vezetett a rongáláshoz és a szobrok és emlékművek elleni erőszakhoz 2020 nyarán az Egyesült Államokban. Akár Amerikában, akár Európában élünk, a politikai korrektség életünk minden aspektusába beszivárgott, mint egy méreg vagy egy vírus. Ezért vagyok hajlandó ellenállni annak bárhol és bármikor, amikor találkozunk vele. Ezért is örülök azoknak az értelmiségieknek és politikai vezetőknek - sajnos túl kevesen vannak -, akik nem hajlandók megfelelni nevetséges követeléseinek, és visszaszorítják. Több ilyen vezetőre van szükségünk.