Érdekes nézőpontot képvisel az 1965-ben világbajnokságot nyert magyar válogatott Belgiumban élő egyik játékosa, Ignácz Ilona, aki a holland női válogatottnak korábban két évig kapitánya is volt. A kézilabdázásban mindmáig “nyakig” benne élő Ilonka írásban válaszolt a jochapress megkeresésére.
Ignácz Ilona (fotó: jochapress)
– Hogyan látta a végül “tulipános” győzelmet hozott Hollandia – Németország összecsapást?
– Ezt a mérkőzést nem a hollandok nyerték meg, hanem a németek vesztették el! Az első fèlidő végén emberelőnyből kétszer eladták a labdát, így háromgólos előny helyett csak egy maradt a szünetre.
– A második félidőben azután ez az előny is elolvadt.
– Igen, mert a hollandok küzdöttek, és határtalan akaraterejükkel meg is nyerték a meccset. Ebben részük volt a németeknek is, akik egyre türelmetlenebbek lettek, nem játszották ki a helyzeteiket, az átlövők pedig mindent fölé lövöldöztek.
– Hogy fogadták Hollandiában ezt a sikert?
– Mivel egyetlen válogatott játékos sem holland klubban játszik, a holland szövetségen kívül mást nem is különösebben érdekel a női kézilabda válogatott. Jellemző, hogy a tévé egyetlen Eb-meccset sem közvetít.
– Gondolom, Önt is jobban érdekelte a magyar-román mérkőzés?
– Hát persze! Az első félidőben még döcögött a játék, a románok 16-15-ös vezetésénél még abszolút kétesélyes volt a találkozó, de szerencsénkre onnan felénk billent a mérleg nyelve. Ez persze nem azt jelenti, hogy jó volt a játék, hiszen én ezt a produkciót két olyan, hasonló felfogásban játszó csapat mérkőzésének minősítem, akik XIX. századi színvonalat képviseltek. Már a malmői Eb-n is láttam, és most is az volt a tapasztalatom, hogy gyorsaságban – úgy fizikailag, mint a játék gyorsaságában – jócskán le vagyunk maradva.
– Mit lehetne tenni a lemaradások pótlására?
– Köztudott, hogy a gyorsaság az a testi képesség, ami a legkevésbé fejleszthető. Az erő, az állóképesség igen, a technika is megtanítható, de a gyorsaság az egy vele született adottság, amit a válogatásnál figyelembe kellene venni. Jelenleg ugyanis a világ élvonala elszaladt tőlünk, nem csak jelképesen, hanem fizikailag is, játékfelfogásban is.
– Pedig a gyorsaság egyre nagyobb szerepet kap…
– Így igaz. A kapus labdáját például ma már senki nem várja a saját kilencesén állva, háttal a támadásnak, hogy azután pötyögtetve, “mártogatva” felkocogjon az ellenfél kapuja felé. Többszörösen megfigyeltem: ha a kapus megszerezte a labdát, a hozzá legközelebbi játékos is már a félpályánál kapta a kidobást, miközben a szélsők már az ellenfél alapvonala felé robogtak.
– Milyen játékosaink technikai felkészültsége?
– A technika a játék alapja, technika nélkül nincs taktika. Ezen a téren is vannak hiányosságaink. Különösen fontos a jó lábmunka, mert ez a hatásos cselezés alapfeltétele, ami következetes gyakorlással sokat fejleszthető. Ami ugyancsak fontos és tudni kellene, hogy a felugrásos dobásoknál a felugrás iránya nem csak fölfelé, hanem fölfelé-befelé is kell irányuljon. Összességében is ki kell mondanom: amennyiben újra fel akarunk zárkózni a világ élvonalába, akkor alapvető felfogásbeli változtatásokat is kell eszközölniük a szakvezetőknek.
(jochapress / jocha Károly)
