Komolyan vették – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.12.16. 23:13

A koronavírus-járványt az Aranylabda-szavazás is megsínylette, a France Football idén nem ítéli oda a megtisztelő címet, helyette újságírók és futballszurkolók szavazatai alapján álomcsapatot állított össze.

A Nemzeti Sportot Vincze András, a labdarúgórovat vezetője képviselte a voksoláson, a 20. oldalon megjelenő írásában el is árulta, kikre szavazott, s meg is indokolta, miért. Nem tagadta, a France Football listáján azokon a posztokon, amelyeken magyar jelölt is volt, a mieinket részesítette előnyben. Fontos megemlíteni, az ilyen szavazásokon előtérbe kerül a nemzeti érzelem, nem utolsósorban a korábbi generációk is – szó szerint – labdába rúghatnak.

Nyilván a többi kolléga is hasonlóképpen vélekedik, a voksolás tulajdonképpen komolyan vett játék, a bőség zavara pedig nem könnyíti meg a helyzetet: a világ összes kiválóságát szinte cipőkanállal kell belepréselni tizenegy helyre… A France Football Jasin – Cafu, Beckenbauer, Maldini – Matthäus, Xavi – Maradona, Pelé – Messi, Ronaldo, Cristiano Ronaldo összeállítású együttese veretes, más kérdés, hogy már a 3–2–2–3-as hadrenden is lehet vitatkozni.

Nekünk, magyaroknak persze az a legfontosabb, hogy honfitársaink közül kik kerültek fel a listára. Puskás Ferenc a támadó középpályások között 82 ponttal a hetedik helyen végzett, Kubala László hat ponttal holtversenyben a 14., akárcsak a védekező középpályások között 39 pontjával Bozsik József. A csatárok közül Kocsis Sándor a kilencedik 27 ponttal. Megdöbbentő: a magyar klasszisok fénykoruk után majd' hetven (!) évvel is ott vannak a legjobbak között. Némi túlzással feltehetném a kérdést: mi ez, ha nem az örökkévalóság? Micsoda zsenialitás kellett ahhoz, hogy befurakodjanak a modern idők, az internet korszakának kétségtelenül ugyancsak pazar labdarúgói közé!

Ha azt nézzük, már eleve a jelölésük is rendkívüli. Csupán példaként jut eszembe, de a hatvanas évek aranylabdásai közül egyedül Lev Jasin fért be az álomcsapatba, Luis Suárez, Josef Masopust, Eusébio, Bobby Charlton, George Best, Gianni Rivera a jelölésig eljutott, de az 1967-ben aranylabdás Albert Flórián, valamint Omar Sivori és Denis Law még odáig sem.

Ma a FIFA díjátadó gáláját rendezik tizenegy kategóriában – és odaítélik a legszebb gólnak járó Puskás-díjat. Tavaly Zsóri Dániel nyerte el a megtisztelő címet. Ezúttal nincs képviselőnk a jelöltek között, ám a magyar futballkedvelők elégedettek lehetnek: a Ferencváros idén bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, válogatottunk ott lesz jövőre az Európa-bajnokságon, s az Nemzetek Ligája B-divíziójában megnyerte a csoportját.

Komolyan vették a játékot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik