Közlekedés
Kezdődhet a Mol Bubi megújítása
Mivel az elmúlt időszakban jelentősen megváltoztak a felhasználói igények és szokások, valamint a technológiai lehetőségek, hatékonyabbá és korszerűbbé kell tenni a közbringarendszer működését.
2020.12.23 20:53MTIAláírták a Mol Bubi megújításáról és üzemeltetéséről a szerződést a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. vezetői szerdán.
A BKK az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: szeptemberben írtak ki nyílt közbeszerzést a fővárosi közbringarendszer fejlesztésére, üzemeltetésére, és a tenderen novemberben a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. ajánlatát hirdették ki nyertesnek.
Mivel az eredménnyel kapcsolatban nem érkezett kifogás a pályázóktól, a törvényeknek megfelelően szerdán Fendrik László, a Budapesti Közlekedési Központ megbízott vezérigazgatója és Klimon Péter, a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. vezérigazgatója aláírta az öt évre szóló szerződést - tudatták.
A közleményben idézték Fendrik Lászlót, aki azt mondta: hat év után elérkezett az ideje, hogy alapjaiban újuljon meg a Mol Bubi. Mivel az elmúlt időszakban jelentősen megváltoztak a felhasználói igények és szokások, valamint a technológiai lehetőségek, hatékonyabbá és korszerűbbé kell tenni a közbringarendszer működését.
A BKK tájékoztatása szerint az öt évre szóló szerződés tartalmazza 1200, egyenként 21,4 kilogrammos, fújt gumikkal felszerelt kerékpár beszerzését, 158 gyűjtőállomás üzemeltetését, illetve az új gyűjtőállomások tervezését, engedélyeztetését, a gyűjtőállomások áthelyezését, új központi szoftveres háttérrendszer kiépítését, valamint egy új, felhasználóbarát mobilapplikáció fejlesztését.
Várhatóan jövő tavasszal már modernebb, fenntartható Mol Bubi-rendszert használhatnak a fővárosban közlekedők - írta közleményében a BKK.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
- 18:51 A Microsoft visszaállítja a frissítésekhez való hozzáférést Oroszországban - Izvesztyija
- 18:30 Újra beengedik az újságírókat az ukrán parlamentbe
- 17:58 Orosz külügyi szóvivő: terrorizmusra bujtogatja Kijevet az EU külügyi szóvivője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06