szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Európai Bizottság szerint mintegy 210 milliárd euró orosz vagyont fagyasztottak be az EU-ban.

Háború Ukrajnában
„Különleges katonai műveletnek” nevezett nyílt háborút indított Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen. A harcok 2022 február óta tartanak, a Nyugat fegyverszállításokkal és gazdasági szankciókkal nehezíti az oroszok előrenyomulását. Cikksorozatunkban minden fejleményről beszámolunk.
Friss cikkek a témában

A Moszkva elleni szankciók keretében az Európai Unióban zárolt orosz vagyon hozamát a jövőben szerte a világon fegyverbeszerzésekre kellene felhasználni Ukrajna számára – jelentette ki hétfőn Olaf Scholz német kancellár Rigában.

A német kancellár, aki a lett fővárosban a három balti állam kormányfőivel tárgyalt, úgy fogalmazott, egyetértés van abban, hogy ezen források 90 százalékát ukrán védelmi célokra kellene fordítani, s nem csak Európán belül. Mint mondta, ezen megállapodást, amely évente több milliárd eurót jelente, épp most véglegesítik.

Hangsúlyozta, hogy a lőszereket és a fegyvereket nemcsak Európában kell beszerezni. “Mert most valóban azon múlik minden, hogy a fegyvereket gyorsan le tudják szállítani, és ne csak akkor, amikor az új gyár felépül” – tette hozzá.

Az orosz vagyon hasznosításával kapcsolatban az uniós tagállamok már február közepén megtették az első lépéseket a vonatkozó jogszabályok elfogadásával. Ezek a többi között azt szabályozzák, hogy az orosz központi bank vagyonának őrzéséből fakadó rendkívüli hozamokat elkülönítve kell vezetni. Most ezen források hasznosításáról kell dönteni. Mindemellett egyes uniós tagországokban aggályok merültek fel amiatt, hogy Oroszország esetleg pert indíthat, és a befektetők elvesztik bizalmukat.

Az Európai Bizottság szerint mintegy 210 milliárd euró orosz vagyont fagyasztottak be az EU-ban.

A brüsszeli székhelyű Euroclear nemzetközi betéti pénzintézet legutóbbi közlése szerint 2023-ban a büntetőintézkedések nyomán mintegy 4,4 milliárd euró hozam halmozódott fel. Az Euroclear kezeli az orosz központi bank EU-ban lévő vagyonának nagy részét.

Oroszország válaszcsapásokat ígért Nagy-Britanniának, ha brit fegyverekkel támadják a területét

Moszkva ellenséges lépésként értékelte a brit külügyminiszter Kijevben elhangzott szavait.