Ilyen luxusban élt a bűnbanda, vezetőjüket szexuális bűncselekménnyel is gyanúsítják

Vágólapra másolva!
A fényűző körülmények között élő bűnözőktől a NAV rengeteg pénzt, luxusautókat és ingatlanokat foglalt le. Mindezt egymilliárd forint értékben.
Vágólapra másolva!

A cégháló nagyvállalatoknak, autóipari beszállító multiknak közvetített munkaerőt.

A több száz munkavállaló után azonban nem fizették az adókat és a járulékokat, noha megrendelőiktől megkapták a közvetített munkaerő teljes bérköltségét, illetve a közvetítői díjat is.

A csalásban részt vevő társaságok első körben hamis adóbevallásokat nyújtottak be, majd miután utólag bevallották a fizetendő közterheket, hátrahagyták a vagyontalan, tetemes adótartozással rendelkező cégeket.

Ezzel a módszerrel kétmilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.

A szervezet felszámolására a NAV nyomozói IT-szakemberek és járőrök bevonásával összesen 28 helyszínen tartottak kutatásokat és lefoglalásokat, tanúkat és gyanúsítottakat hallgattak ki. A NAV Fejér, valamint Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságainak revizorai ezzel egyidejűleg a megrendelő cégeknél is vizsgálódtak, ahol a közvetített dolgozókat nyilatkoztatták.

Az akciót a Terrorelhárítási Központ is támogatta.

A bűnbanda fejét a TEK műveleti egysége fogta el Fejér megyei otthonában. Őt kihallgatása után a NAV nyomozói őrizetbe is vették. A férfit szexuális bűncselekménnyel is gyanúsítják.


A szervezet vezetői luxusszínvonalon éltek, a bűncselekményekből felhalmozott vagyont egzotikus utazásokra, drága autókra költötték, de különleges műkincseket, nagy értékű könyvritkaságokat, illetve érme- és bélyeggyűjteményeket is vásároltak.

A NAV csaknem egymilliárd forint értékben tudott bankszámlákat, ingatlanokat és követeléseket zárolni, továbbá több száz millió forint készpénzt valamint luxusautókat is foglalt a bűnözőktől a költségvetést ért kár megtérítésére.

A NAV két főt vett őrizetbe, az ő letartóztatásukat a Budapesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte. A nyomozás bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik.