Így búcsúzott az UVSE elnöke Benedek Tibortól

A háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor visszavonul minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől.

(UVSE facebook /archív

Az UVSE vezetőedzője a klub honlapján hétfőn jelentette be döntését, és hogy a következő években kizárólag szurkolóként vesz részt a hazai vízilabdaéletben, illetve az UVSE szakmai munkájában.

“Ezúton szeretném megköszönni az egyesületben eltöltött három és fél évet, mely idő alatt rengeteg szeretetet, támogatást és bizalmat kaptam az egyesület vezetőitől, elsősorban Lovas Péter elnöktől és munkatársaimtól. Külön köszönet minden fiatal sportolónak, akiket taníthattam, vagy szerencsés esetben a mesterük lehettem. Szerettem mester lenni, megkaptam tőle szinte ugyanazt az örömet, mint játékosként, és büszke vagyok a csapatra, amellyel másfél szezont együtt dolgoztam. Összességében elmondhatom, hogy szövetségi kapitányként és utánpótlásedzőként is mindent megkaptam, amit megkaphattam, sajnos mindent nem nyerhettem meg, de nem akarok telhetetlennek látszani” – tudatta állásfoglalásában a 47 éves szakember, hozzátéve, ezen kívül semmilyen nyilatkozatot nem kíván tenni, és döntése oka kizárólag magánjellegű.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Benedek közölte, örömére szolgál, hogy a helyét remek szakember veszi át, akinek nyugodt szívvel adja át a hátralévő hónapokra a felnőtt csapat irányítását, és akinek a személyéről hamarosan tájékoztatják a vízilabda barátait.

Benedek Tibor 2012-ben vonult vissza, majd 2013 és 2016 között a válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, melyet 2013-ban világbajnoki címre vezetett. Tagja a sportági Hírességek Csarnokának (International Swimming Hall of Fame), és négyszer választották Magyarországon az év vízilabdázójának.

“Az elmúlt három és fél év alatt felbecsülhetetlen értéket adtál az UVSE-nek szakmailag és emberileg is”

– köszönte meg munkáját a nyilvánosság előtt a klub elnöke, Lovas Péter. Felidézte, Benedek irányítása alatt 32 arany- és 20 ezüstéremmel, illetve egy LEN Kupa-győzelemmel gazdagodott az egyesület.

“Nem mellesleg újradefiniáltad a vízilabda-utánpótlás fogalmát, a világ legerősebb bajnokságának felsőházába jutó álomcsapatot építettél, többnyire gimnazistákból”

– fogalmazott Lovas. Kiemelte, Benedek több száz gyerek és fiatal sportoló személyes példaképe lett.

“Olyan fogalmakat ismertek meg általad, amelyek egy életen át elkísérik őket: elhivatottság, kitartás, türelem, akarat, alázat, csapatszellem és még sorolhatnánk. A kezed alól kikerülő srácok talán a következő aranygeneráció gerincét adják majd, de az biztos, hogy sikeres, értékes felnőttekké válnak”

– fűzte hozzá a klubvezető.

(MTI-vizipolo.hu) 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS