38 millió forintot kap egy egyesület, hogy Novák Katalin nemzetközi szervezetével együttműködjön

2020.05.15. 23:52

A pénteki Magyar Közlönyben szerepel Orbán Viktor rendelete, miszerint a 2020-as költségvetés civil és nonprofit szervezetekre elkülönített keretéből csoportosítsanak át 38 019 000 forintot a Politikai Hálózat az Értékekért (Political Network for Values) transzatlanti szervezetnek egy meg nem nevezett magyarországi egyesülettel való együttműködésre - írja a 444.hu.

A kormány honlapja szerint a Politikai Hálózat az Értékekért elnöke Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára lett 2019 szeptemberében. 

Novák Katalin 2015 óta a szervezet tanácsadótestületének alelnöke volt, majd a szervezet döntéshozó fóruma választotta meg elnöknek, amit a politikus elfogadott. 

Annak idején kiemelte, hogy a felkérés nem elsősorban személyének szólt, hanem annak, amit a magyar kormány az élmúlt évtizedben tett.