Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A koronavírus miatt sok gyerek maradhat idén tábor nélkül, becslések szerint a nyári napközi és ottalvós programok 20-25 százalékát törölhették. A táborszervezők szabadtéri programokkal, fertőtlenítőállomásokkal készülnek, a szülők viszont egyelőre szívesebben küldik napközis programokra a gyerekeket. Az idei szezonban az anyagiak is nagyobb szerepet játszanak, sok szervező ezért „minimalista táborral” készül.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

„Olyan, mintha azt kérnénk a gyerekektől, hogy érintés nélkül fogócskázzanak. Más szóval: teljesen irreális” – foglalta össze egy szervező, amikor azt kérdeztük, mennyi esélye van, hogy a nyári táborokban betartsák a Nemzeti Népegészségügyi Központ által javasolt másfél méteres távolságot.

Az idei táborszervezőknek nem ez az egyetlen nehézsége: mindössze néhány hét alatt kellett kezelniük a jelentkezők hirtelen rohamát, alkalmazkodniuk a járványügyi szabályokhoz és egyúttal megnyugtatni a szülőket, akik közül még mindig sokan félnek közösségbe küldeni a gyerekeiket. És bár ez alapvetően sikerült, a koronavírus-járvány miatt

elképzelhető, hogy sok gyereknek nem jut majd hely sem a napközis, sem pedig az ottalvós táborokban.

MTI / Balogh Zoltán

Fertőtlenítés és szabadtér

A kormány május 20-ai ülésén döntött arról, hogy a koronavírus-járvány enyhülése miatt engedélyezi a nyári táborokat, az erről szóló rendelet még aznap este megjelent. Ezzel egy időben a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján sorolta fel azokat a járványügyi szabályokat is, melyeket ajánlott betartani a szervezőknek. Ezek közül a legfontosabbak:

  • törekedni kell a másfél méteres védőtávolság betartására a foglalkozások és az étkezések alatt;
  • előnyben kell részesíteni a szabadtéri programokat;
  • fokozott fertőtlenítés és higiéniás szabályok betartása;
  • járványügyi tájékoztatás;
  • a táborokban pedig kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató diák és szervező vehet részt.

A hvg.hu által megkérdezett táborszervezők egyöntetűen azt mondták, a fenti ajánlásokat ők nem tartották szigorúnak, több helyen ezért még ennél is tovább mentek, hogy biztonságban legyenek a résztvevők.

„A hivatalos szabályok abból indulnak ki, hogy a járvány lecsengőben van Magyarországon, a gyerekek pedig nem tartoznak a kiemelt kockázatú csoportba. A szülőknek eddig is kellett nyilatkozniuk arról, hogy egészséges a gyerek, mi ebben most pluszdolgokra is rákérdeztünk, például arra, hogy voltak-e hatósági házi karanténban” – mesélt a változásokról a 14 éve nyári táborokat szervező Funside alapítója.

Kittka András szerint a nemzetközi partnereiktől is információt gyűjtöttek, tanulmányozták azokat az országokat, ahol már újra megnyitották az iskolákat, valamint kikérték a szülők véleményét.

Túry Gergely

„Utóbbiak három dolgot emeltek ki: legyen kézfertőtlenítő állomás a tábor több pontján, még alaposabb fertőtlenítő takarítás és higiéniai tájékoztatás” – mondta.

Bár az ottalvós táboraik csak július 12-én kezdődnek, a héten már elindultak a napközi programok, ahol egyelőre semmilyen problémába nem ütköztek.

„Újdonság, hogy nem engedtük be a szülőket az épületbe, inkább mi is kitelepültük a bejelentkező űrlapokkal, délután pedig kihozzuk a gyerekeket. A programokon is minimálisan változtatni kellett, nem tudtuk például uszodába vinni a diákokat, hiszen azok még ki sem nyitottak. A szülőket pedig arra kértük, hogy legyen a gyerekeknél maszk, hiszen előfordul, hogy tömegközlekedéssel kell utazniuk” – sorolta Kittka.

Hasonlókról számoltak be az érintett szülők is – már aki egyáltalán elengedi idén a gyerekeket.

„Az egyik helyről csak átküldték az NNK honlapjáról járványügyi szabályokat, egy másikban pedig úgy döntöttek, hogy kivételesen különbusszal mennek a helyszínre, nem pedig vonattal. És bár a közösségi élmény miatt eddig kifejezetten ellenezték, most azt is megengedték, hogy a tábor végén lemenjünk a srácokért kocsival” – mondta egy budapesti édesapa.

A megkérdezettek szerint az idei táboroztatás fő problémája nem a higiéniás szabályok és előírások betartása, sokkal inkább a bizonytalanság és a helyhiány lesz.

MTI / Balogh Zoltán

„Az elmúlt években már kialakult a bejáratott rendünk, jellemzően 2-3 nap alatt beteltek a táborok, ami alapján előre láttuk a nyarat. A májusi bejelentés után most minden összesűrűsödött, a táborok kezdetéig ekkor már csak néhány hét volt” – mondta Kittka András.

Beszámolója szerint néhány szülő azonnal lecsapott a lehetőségre, mások még halogatják a döntést.

„Volt olyan is, aki vasárnap éjjel Messenger üzenetben kérdezte meg, hogy van-e még hely a hétfő reggel kezdődő napközi táborba. Igyekszünk rugalmasak lenni és mindenkinek megoldást találni, és számítunk még hasonló jelenetekre” – tette hozzá.

A Táborfigyelő.hu vezetője szintén úgy látja, hogy a szervezők hamar alkalmazkodtak az új előírásokhoz.

„Kollégáim amit lehet, szabadtérre szerveztek, az ottalvósokban sokszor még az ágyakat is igyekeznek távolabb helyezni egymástól, folyamatosan fertőtlenítenek, és odafigyelnek a higiéniára” – mondta Tóth Béla, aki szerint ezzel gyakorlatilag minimálisra lehet csökkenteni a fertőzés kockázatát.

AFP / SERGEY MALGAVKO

Tóth emellett azt is javasolja, hogy a szülők jogi háttérrel rendelkező táborszervezőt válasszanak, azaz egy vállalkozás, alapítvány vagy egyesület legyen a tábor szervezője, és kapjanak számlát az előlegről.

„Ez azért is fontos, mert a legális táborok megtartását be kell jelenteni a Tisztiorvosi Szolgálat helyileg illetékes szervénél, azaz hatósági ellenőrzésre is számíthatnak. Ebből valószínűleg idén több is lesz, hiszen a hatóságok is tudni akarják, hogy betartják-e az egészségügyi intézkedéseket” – mondta.

Minimalista programok

A Táborfigyelő statisztikái szerint egyébként a koronavírus-járvány miatt nemcsak a táborozó gyerekek, hanem a foglalható helyek száma is csökkent.

taborfigyelo.hu

Míg tavaly 215 ezer gyereket küldtek táborokba a szülők, idén 165 ezerre csökkent a számuk. Ezzel egy időben a táborhelyek száma a korábbi kétharmadára esett vissza. Így előfordulhat, hogy hiába kevesebb a gyerek, ha a szülők nem foglalnak időben, már nem lesz hely a kiszemelt helyszínen.

Tóth Béla szerint a koronavírus-járvány főleg a mikrovállalkozásokat, nem tőkeerős táborszervezőket érintette hátrányosan, ők ugyanis jellemzően a szülők által befizetett előlegből foglalják le a helyszíneket. Amikor a járványhelyzet miatt leálltak a jelentkezések, sokan úgy döntöttek, hogy nem kockáztatnak, és idén inkább lefújják a tábort. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ők csődbe mentek.

„A táboroztatásból megélni nem lehet, a kisebb táborokat sokszor pedagógusok szervezik, akiknek van főállásuk, és majd a következő évben folytatják” – tette hozzá.

Tóth úgy számolta, hogy a táborok 20-25 százaléka eshetett ki így.

A helyzeten az sem segített, hogy idén csak a napközi Erzsébet-táborokat tartják meg, melyek Novák Katalin ifjúság- és családügyi államtitkár korábbi tájékoztatója szerint június 29-től indulnak újra. Az ottalvós táborok helyett a zánkai, a fonyódligeti és az ivói tábort inkább felújítják.

Ennek ellensúlyozására Novák szerint idén majdnem kétszer annyi, százezer gyereket fogadnak a napközi táborokban, mint tavaly.

MTI / Bodnár Boglárka

A Táborfigyelő felmérése szerint a szülők egyébként 60 százaléka idén egészségügyi megfontolásokból inkább a napközi elhelyezést választja a gyereknek.

A táborok témáját tekintve 2020-at az idegen nyelvi, elsősorban az angoltáborok nyerték, de keresettek a kaland- és sporttáborok, valamint készségfejlesztő táborok is. A napközi táborok átlagára idén 37 000 forint, míg az ottalvós lehetőségek esetén 55 000 forint egy turnusra. Persze a különbségek óriásiak, a legdrágább táborért idén 255 ezer forintot kérnek el. (Az árak a tavalyihoz képest pár ezer forinttal drágultak, 2019-ben a napközis táborok átlagban 35 ezer, az ottalvósak pedig 50 ezer forintba kerültek.)

Idén sok olyan szülő is van, aki anyagi okokból nem tud majd programot szervezni a kicsiknek, miközben neki a márciusi-áprilisi leállások miatt már nincs több szabadsága, a nagyszülőkre viszont még nem meri bízni a gyerekeket. A piac már erre is reagált, egyre több úgynevezett „minimalista tábort” szerveznek, ahol elsősorban a gyermekfelügyeleten van a hangsúly, kevesebb programmal, viszont olcsóbb árral.

Egy minimalista táborban átlagosan már 27 ezer forintért el lehet küldeni a gyereket, így a szülők akár 10 ezer forintot is nyerhetnek.