DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Haas büntetése: Nem szabad kerékcseréről beszélgetni a felvezető körben

Furcsa okból kapott időbüntetés árnyékolta be kissé a Haas Magyar Nagydíját, miután a csapat merész taktikai húzással került az élmezőnybe a verseny elején – ez azonban a szabályok szerint már tilos.

Amikor a hungaroringi F1-es futam felvezető körében az intermediate gumikon haladó Romain Grosjean és az extrém esősökön lévő Kevin Magnussen felmérték a pályaviszonyokat, a csapattal közösen pár pillanat leforgása alatt úgy döntöttek, még a rajt előtt kihajtanak a bokszba száraz pályás gumikért, amelyeket néhány kör múlva valószínűleg egyébként is fel kellene rakniuk. A tempó tekintetében idén a sereghajtók közé tartozó Haas húzása bejött, hiszen amikor a 3-4. körben mindenki más a bokszba hajtott, nekik már nem kellett, így a dán és a francia ideiglenesen a 3. és 4. helyen találták magukat a mezőnyben, amiből Magnussen egy 9. helyet tudott megőrizni a célig, Grosjean viszont autóján egy sérülést cipelve kicsúszott a pontzónából.

haas1



Igen ám, de a futamot követően a versenybírók vizsgálni kezdték mindkét pilóta eredményét, mivel felmerült a gyanú, hogy a felvezető körben megsértették azt a szabályt, amely kimondja, hogy a versenyzőknek „egyedül és segítség nélkül” kell vezetniük az autót. A mérnökök által a pilóták felé a rádióban adott segítségnyújtás felkapott téma volt 2014 és 2016 között, amikor az FIA igyekezett lépéseket tenni annak érdekében, hogy ne kaphassanak meg minden, az autóra és a beállításokra vonatkozó információt a versenyzők, így megnehezítve az – akkori közhiedelem szerint túl egyszerű – dolgukat a pályán. Végül 2016-ban eltörölték ezt az olykor inkább komikus helyzeteket szülő szabályt, a futamok előtti felvezető körre azonban megtartották a tilalmat, nagyrészt azért, hogy a rajtolás előtt ne kaphassanak információt a pilóták a kuplung fogáspontjairól. Ennek kapcsán 2017-ben még Charlie Whiting vezetésével adott ki egy technikai iránymutatást az FIA a csapatok számára. Gyorsan változó pályaviszonyok mellett korábban is előfordult időnként, hogy egy versenyző és csapata taktikai megfontolásból a felvezető körben döntött a kerékcseréről, ám 2017 óta most történt ilyen először, azóta pedig ez már a szabályokba ütközik.

Bár abszurdnak hangzik, de Grosjean és Magnussen azért kaptak utólag 10 másodperces időbüntetést, mert a csapattól kapták az utasítást arra, hogy álljanak ki kerékcserére, a felvezető kör során pedig ez szabálytalan segítségnyújtásnak minősül: a korlátozások miatt ilyenkor csak néhány esetben, például az autó műszaki meghibásodásakor közölhetik a mérnökök a versenyzőkkel, hogy mit csináljanak. A büntetés nyomán mindkét versenyző egy pozíciót veszített, Magnussen a 9. helyről a 10.-re csúszva egy pontot azért így is megtarthatott.

haas2

Az F1-es versenyigazgató, Michael Masi mondta el a The Race-nek, hogy az érvényben lévő szabályok miatt nem volt más opció a versenybírók számára, mint szankcionálni a két autót.

„2017-ben adták ki azt a technikai direktívát, amely tisztázta, hogy a felvezető körben milyen kommunikáció mehet végbe a versenyző és a csapat között. Ez kapcsolódik a sportszabályzat 27.1-es cikkelyéhez, miszerint a versenyzőnek egyedül és segítség nélkül kell vezetnie az autóját” – kezdte Masi. „A beidézések oka az volt, hogy a felvezető körben mindkét versenyzőt behívta a mérnöke a bokszba kereket cserélni, ami ezen technikai direktíva szerint nem megengedett. Alapvetően ekkor csak biztonsági célzatú kommunikációt lehet folytatni a versenyzők felé.”

A technikai igazgatóból lett szakértő, Gary Anderson a döntés nyomán azonnal kiírta magából véleményét a The Race weboldalán, miszerint semmi szükség erre a szabályra.

„Újabb esetét láthattuk annak, hogy túl sok a szabály az F1-ben. Ez a direktíva arról szól, hogy ne segítsék a versenyzőket a gumimelegítés és a rajtolás kapcsán, de a pálya állapotáról és gumikról szóló beszélgetéseknek kivételt kellene jelentenie. De egyébként is, azokat az adatokat, amelyek megjelennek a versenyzők kijelzőjén a kuplung fogáspontjai és hőmérséklete kapcsán, a csapatok által megadott algoritmusok adják, azokat sem a versenyzők számolták ki – szóval miért nem számít ez segítségnek? Ez az egész csak attól függ, hogyan csűrjük-csavarjuk a szavakat. És ebből a szabályból az is következne, hogy ha valaki a bokszutcából rajtol, nem beszélhet a mérnökével azon időszak alatt, amíg a többiek a felvezető kört teljesítik. Pedig ilyenre már volt példa 2017 óta, és azzal senki nem foglalkozott” – mutatott rá a helyzet faramuciságára Anderson.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: