Ukrajnában közel 1000 új fertőzöttet regisztráltak

Fertőtlenítő fülkén megy keresztül egy látogató a nyugat-ukrajnai Lviv város szabadtéri múzeumába érkezésekor 2020. május 11-én, az új típusú koronavírus-járvány idején.
Vágólapra másolva!
Továbbra is gyorsan terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, péntekre egy nap alatt már csaknem ezer új fertőzöttet regisztráltak, és velük együtt az eddig azonosított fertőzöttek száma megközelítette a 63 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által csütörtök délután közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
Vágólapra másolva!

A járvány kitörése óta igazolt fertőzöttek száma az elmúlt nap alatt 972-vel 62 823-ra nőtt, a halálos áldozatoké pedig újabb 20-szal 1571-re emelkedett.

Eddig 34 886-an gyógyultak meg, közülük 886-an az elmúlt napban, az aktív betegek száma 26 366-ra emelkedett.

A legtöbb új beteget, 126-ot az ország legfertőzöttebb régiójából, a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből jelentették, ahol öt újabb haláleset is történt.

Fertőtlenítő fülkén megy keresztül egy látogató a nyugat-ukrajnai Lviv város szabadtéri múzeumába érkezésekor 2020. május 11-én, az új típusú koronavírus-járvány idején Forrás: MTI/EPA/Pavlo Palamarcsuk

Lviv megyében az azonosított fertőzöttek száma elérte a 8588-at, közülük 221-en haltak bele a betegségbe, míg 1919-en gyógyultak meg.

A második legtöbb új beteget, 118-at csütörtökön a fővárosban, Kijevben regisztrálták, amely az ország második legfertőzöttebb területe Lviv megye után.

Kijevben eddig 7396 fertőzöttet igazoltak, a meghaltak száma egy újabb áldozattal 129-re nőtt, a gyógyultak száma 2667.

Munkások tisztítják a falat egy kijevi aluljáróban 2020. május 22-én, a koronavírus-járvány idején Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Kárpátaljáról előző nap 85 új beteget és két újabb halálesetet jelentettek, a megyében az eddig azonosított fertőzöttek száma így 4706-ra, a halottaké 168-ra nőtt, míg a járvány kitörése óta eddig 1820-an győzték le a kórt.

Az Ukrainszka Pravda hírportál pénteki beszámolója alapján az egészségügyi minisztérium a Telegram üzenetküldő portálon, idézve Makszim Sztepanov egészségügyi minisztert, aggasztónak nevezte, hogy az elmúlt napokban jelentősen nőtt a kórházi ágyak terheltsége az országban. A minisztérium adatot azonban nem tett közzé.

Sztepanov pénteki tájékoztatóján megnyugtatta a lakosságot afelől, hogy a belföldi légi járatokon utazóknak nem kell PCR-tesztet elvégeztetniük.

Hozzátette, hogy ilyen tesztet csak azokon az utasokon végeznek, akik a Covid-19-betegség tüneteit mutatják, illetve bizonyítottan fertőzöttel kerültek kapcsolatba.