Vágólapra másolva!
A cannes-i fesztivál új megvalósítási formán gondolkodik az idei évre - közölték kedd este a szervezők, miután Emmanuel Macron francia államfő előző nap május 11-ig meghosszabbította a járvány miatti kijárási korlátozásokat, és azt is jelezte, hogy fesztiválokat és egyéb tömegrendezvényeket legalább július közepéig nem lehet rendezni.
Vágólapra másolva!

- ismerték el közleményükben a szervezők.

- tették hozzá.

- hangsúlyozták a szervezők.

Thierry Frémaux fesztiváligazgató a múlt héten kizárta annak a lehetőségét a Variety filmes szaklapban, hogy digitális formában rendezzék meg a fesztivált.

- mondta a fesztiváligazgató.

Hasonló véleményt fogalmazott meg korábban Alberto Barbera, a Velencei Filmfesztivál művészeti igazgatója is, amikor jelezte, hogy jelenleg nem mérlegelik a szervezéssel kapcsolatban a digitális lehetőségeket.

A világ első számú nemzetközi filmfesztiválját - amelynek filmvására mintegy 40 ezer szakmabelit, a filmbemutatók pedig 200 ezer nézőt vonzanak - idén május 12. és 23. között rendezték volna meg Cannes-ban.

A vezetőség már március közepén jelezte, hogy a tervezett időpontban nem tartják meg a rendezvényt, de fenntartották annak a lehetőségét, hogy június végén vagy július elején rendezik meg a seregszemlét.