DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A McLaren és az Alfa Romeo is vinné Perezt

A jövő évi F1-es ülését elvesztő Sergio Perez úgy érzi, jó ideig nem lesz még bejelentenivalója 2021-es terveit illetően, viszont már tudni néhány egészen konkrét kérőről az F1-ből és azon kívülről is.

Hiába volt érvényes szerződése Pereznek a Racing Pointtal a következő szezonra is, Sebastian Vettel leigazolása mindent felülírt, a 30 éves pilótának így nem marad helye az istállónál, amellyel már hetedik szezonját tölti. Ő maga azt az álláspontot képviseli, hogy szeretne az F1-ben maradni, de nem mindenáron, csak akkor, ha olyan közegbe kerül, amely motiválja is őt az egyre jobb teljesítményre (azaz nem a mezőny leglassabb autóinak egyikébe kerül). Az opciók száma azonban csekély, reálisan nézve csak a Haas és az Alfa Romeo jöhet számításba, és jelen erőviszonyok szerint mindkettő jelentős visszalépés lenne a Racing Point szintjéhez képest.

perez_3



Néhány forrás, mint az F1 hivatalos oldalának egyik újságírója, valamint a svájci blikk is úgy értesült, hogy az Alfa Romeo már fel is vette a kapcsolatot Perezzel, szeretnék ugyanis, hogy a mexikói visszatérjen hozzájuk – hiszen karrierje első két évében, 2011-ben és 2012-ben már versenyzett az akkor még Sauber néven ismert hinwili alakulatnál, három dobogót is szerezve nekik. Nem kizárt, hogy az Alfa ebben az esetben mindkét jelenlegi versenyzőjét lecserélné, és Perez mellé egy Ferrari-junior érkezhetne az F2-ből a hasonlóan erősen teljesítő Robert Svarcman, Callum Ilott és Mick Schumacher közül.

Egy másik csapat első embere azonban nyíltan is beszélt arról az F1-es paddockban, hogy szeretné megszerezni Perezt, noha nem F1-es csapata számára. A McLarennél már mindkét ülés elkelt a jövő évre, viszont Zak Brown a Motorsportnak nyilatkozva elmonda, nagyon szívesen látná Perezt IndyCar-csapatában, és akár még egy harmadik autót is készek indítani a kedvéért, ha az F1-ben nem találja meg a számításait.

„Az én tippem szerint a Formula-1-ben marad, és vagy a Haasnál, vagy az Alfa Romeónál fog kikötni. De ha érdeklődik az IndyCar iránt, akkor mi készen állunk erről beszélgetni vele” – nyilatkozott a realitás talaján maradva a McLaren vezérigazgatója.

A Schmidt Peterson Motorsportsszal együttműködésben dolgozó McLaren két autóját Oliver Askew és egy másik mexikói, Patricio O’Ward vezeti idén, és a csapat egyik pilótájától sem szeretne megválni. 

„Össze kellene azonban szednünk a pénzt egy harmadik autó indításához, és jelenleg ezzel még nem rendelkezünk. Szóval nem vagyunk olyan helyzetben, hogy már ma le tudjuk őt igazolni, de ha úgy adódna, mindenképpen utánajárnánk, hogy mit tudunk összehozni – ebben pedig segíthet az ő hagyományosan meglévő támogatói háttere, a mi üzleti tevékenységeink és a Sergio érkezése által generált felhajtás is.”

A McLarennek szintén van korábbi ismeretsége Perezzel, hiszen 2013-ban az istálló F1-es versenyzője volt, azonban a körülmények összecsaptak a mexikói feje felett, és egy szezon után távoznia kellett Wokingból.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: