Megölte egyéves kislányát egy budapesti nő

2020.04.05. 19:57

Besétált vasárnap délután a rendőrség panaszirodájába egy 38 éves budapesti nő, és közölte, hogy előző nap megölte otthon az egyéves kislányát. 

A rendőrök azonnal kimentek a Havanna utcai lakásba a XVIII. kerületbe, ahol megtalálták a kislány holttestét.

A 38 éves nőt elfogták, és emberölés megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak ellene, olvasható a rendőrség honlapján

A gyilkosság körülményeinek felderítését megkezdték, több információt egyelőre nem tudnak közölni, válaszolta megkeresésünkre Csécsi Soma, a BRFK szóvivője.

Frissítés hétfő reggel: A rendőrség közölte, hogy a nőt emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vétele mellett kérték előzetes letartóztatását.

Frissítés hétfő délután: Csécsi Soma, a BRFK szóvivője kérdésünkre elmondta, a 38 éves nő beismerte a bűncselekmény elkövetését. 

Információink szerint kislányát egyedül nevelte. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport