DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Holland szakértők: Verstappent el fogja vinni a Mercedes

Mindenkit meglepetésként ért a Honda újbóli kiválása az F1-ből, nem úgy a holland szakértőket, akik a bejelentés után pár nappal elmondták, hogy ők persze előre látták ezt az egészet...

A Red Bullnak új erőforrások után kell néznie, ettől hangos a motorsportmédia már napok óta, mióta a Honda bejelentette – teljesen váratlanul -, hogy ismét kiszállnak a Formula-1-ből 2021 végén. Ez amellett, hogy jelenleg nincs motorja az osztrák csapatnak, további problémákat is felvet.

Többen ugyanis úgy gondolják, hogy Max Verstappen szerződésében különböző kilépési záradékok vannak, így a Honda távozásával a holland és a Red Bull közös jövője is veszélybe került. A holland televíziós szakértők mondták el erről a véleményüket.



„Volt egy belső megérzésem, hogy ez fog történni” – utalt a Honda távozására Kees van de Grint. Nem hiszem, hogy azok az emberek, akik csak egy kicsit is közel állnak a történésekhez, nagyon meglepődtek volna.”

„Más motorgyártók már rég a fenntarthatóságot helyezték a központba, az autók pedig megváltoztak. Ilyen értelemben véve ez a Formula-1 számára bukás és kudarc, hogy távozik egy gyártó.”

A Red Bull másik gondja ezzel, hogy akár még Max Verstappent is elveszíthetik a jövőben: „A Red Bullnak van egy nagy gondja, ugyanis a Renault-n kívül senki máshoz nem tudnak fordulni. Verstappen számára ugyanakkor ez nem jelent gondot, mivel szerintem egy ekkora tehetséget biztosan fel tudnak karolni egy jó ajánlattal, például a Mercedes.”

„A Honda erős motort ígért 2021-re, és bajnokként akarják elhagyni a Formula-1-et. Viszont lehet, hogy Verstappen 2022-ben már Mercedest fog vezetni. Úgy érzem, ez sokkal inkább a Red Bull problémája, mint Max Verstappené.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: