szerző:
Ballai Vince
Tetszett a cikk?

Bíznak a falubeliek abban, hogy a tragikus sorsú Bogdán László öccse képes lesz majd folytatni azt a munkát, amit bátyja kezdett el Cserdiben, bár többen kételkednek, tudja-e majd pótolni híres elődjét. A vasárnapi időközi választást ő, Bogdán Gyula nyerte, és ugyan sokak szerint falugondnokként beletanult már a település irányításába, egy dologban biztosan gyökeresen másként működik majd, mint testvére: kerüli a nagy nyilvánosságot.

Idő, idő kell még – mondja egy fiatal nő a Cserdi főutcáján Bogdán Gyulát kereső újságíróknak arról, hogy miért nem elérhető a falu új polgármestere. A július közepén tragikusan hirtelen elhunyt, országszerte ismert Bogdán László helyére vasárnap megválasztott öccse éppen távol van a hivataltól, és telefonon sem elérhető, munkatársai szerint ügyeket intéz. A nő azt mondja, még három hónap sem telt Bogdán László tragikus halála óta, ami mindenkit nagyon megviselt, hiszen az alig több mint 400 fős faluban sok rokona él az egykori polgármesternek – a nő is az elhunyt sógornője –, ezért szerinte érthető, hogy még nem indultak be a dolgok.

Az élet mintha leállt volna július óta. Az árokpartok rendezettek, a temető tiszta, Bogdán László sírján sok a friss virág, de a falu déli határában befejezetlenül áll a helyi csomagoló üzem és hűtőház épülete, aminek idén februárban kellett volna elkészülnie, a fóliasátrakban pedig, ahol annak idején az országos hírveréssel adományba adott zöldségek nőttek, csak a gaz nő.

Reviczky Zsolt

“Amióta nincs, azóta nincs semmi” – mondja Bogdán Lászlóra utalva kertkapujába kapaszkodva egy idős nő. A hajlott kora ellenére is fiatalos nyugdíjas szerint az előző polgármester ugyan követett el hibákat, ilyen “csak azzal nem történik meg ez, aki nem is dolgozik”. Mindenesetre bízik az új vezetőben is, bár, mint mondja, nehéz lesz pótolni az elődöt, aki “sok mindent csinált, jól csinálta, sokat segített”. A nő feleleveníti, hogy a volt polgármester mennyire odafigyelt rájuk a tavaszi vészhelyzet idején. “Minden reggel felhívott, hogy minden rendben van-e” – mondta.

“Senki nem fogja tudni utánozni” – erről már egy másik, idősebb nő beszél, amint épp szép zöld almákat pakol át egy vödörből egy kosárba az udvarán. Férje lepisszegi. “Nekem így is jó meg úgy is jó” – mondja a választásra a férfi. Az almát amúgy az idős szomszédtól kapták, aki mindig szokott áthozni a termésből. “Miféle örökség?” – kérdez vissza az ősz hajú férfi, hitetlenkedő hangnemben, amikor arról érdeklődünk, szerinte tovább tudja-e vinni a Bogdán László-i örökséget az új vezetés. Arra már csak vállat von, amikor pontosítjuk, hogy nem az anyagi, hanem a szellemi örökségéről volna szó.

“Az összefogás biztos megmarad, az élet megy tovább” – kommentálja lakonikusan a helyzetet egy fiatal férfi a főutcán, miközben műanyag kannából benzint önt autója tankjába. Az esti műszakra készül a közeli szociális otthonba, ahol ápolóként dolgozik, de bővebben nem akar beszélni, csak annyit mond még, hogy Bogdán László “nem csak a falunak, de az országnak is sokat adott”.

Reviczky Zsolt

“Van benne olyan, megtanulta a testvérétől, és ugyanaz a vér folyik benne is" – mondja az új polgármesterről egy verandáján kávézó idős asszony, akinek takaros kertje éles ellentétben áll a szomszédos, önkormányzati tulajdonú területtel. A szomszéd telken álló lyukas fóliasátrakat és a széthagyott mezőgazdasági eszközöket felveri a dudva. Ezekben a fóliákban termelték azokat a zöldségeket, amikből pár éve még a városi rászorulóknak is juttatott adományt a karizmatikus polgármester. Azt a nő sem tudja, miért maradt abba a termelés.

Senkit nem lehet pótolni, de megteszünk mindent – mondja Lívia, aki közmunkában éppen a hivatal melletti emlékhely környékét rendezgeti. A választás eredményének ő is örül, mint szinte mindenki, akit kérdezünk.

Reviczky Zsolt

Még a vasárnapi szavazáson alulmaradt polgármesteri ellenjelölt, Panek József is elégedett az eredménnyel. “Amit magamtól elvártam a lelkiismeretem megnyugtatása érdekében, azt megtettem” – mondta a hvg.hu-nak arra a kérdésre, hogy miért elégedett, ha nem is ő nyert. Amúgy pedig önkormányzati képviselő lett, mivel még a tavalyi önkormányzati választáson ő szerezte meg a legtöbb szavazatot a testületbe be nem kerülő jelöltek közül, így ő veszi át a Bogdán Gyula – ő volt a testület egyik tagja – polgármesterré válásával megüresedő helyet.

Azt mondta, képviselőként mindenre szeretne odafigyelni, amire csak lehetősége van, különösen a jogszerűségre és a törvényességre. Szeretné képviselni azoknak az érdekét is, akik hozzá fordulnak a majdani rendszeres fogadóórákon.

Abban biztos, hogy együtt fog működni az új polgármesterrel (“Támogatni fogom a munkáját, mert azzal a falut is támogatom”), és az önkormányzat többi tagjával is. “Ha nem is értünk mindenben egyet, az adott problémákat megbeszélve, a falu érdekeit szem előtt tartva tudunk majd dolgozni” – mondta.

HVG

A megakadt projektekről csak távolságtartóan nyilatkozik. A félbehagyott csomagolóüzem és hűtőházzal kapcsolatos fejleményekről azt mondja, hogy a sajtóból értesült, az évekkel ezelőtt felhagyott fóliasátrak ügyét pedig nem kommentálja. Panek József azt ígéri, képviselőként igyekszik majd alaposan és tényszerűen utánanézni ezeknek a kérdéseknek is.

Azok a lakosok, akikkel sikerült szóba elegyednünk, zömében elégedettek a választással és a falu helyzetével – leszámítva a tragikus halálesetet. Persze van olyan is, aki kritikusabb. Ildikó, akit telefonon értünk el, azt mondja, a falu vezetése nem tartott falugyűléseket, és több félbemaradt projektet is megemlít. Ő is felhozza a kihasználatlanul álló fóliasátrak ügyét, de megemlíti a falutól délnyugatra fekvő Helesfai-tavat is, amelynek a partjára annak idején üdülőtelket álmodott a néhai polgármester, de végül semmi nem lett belőle.

Bogdán Gyulának mindenesetre sok dolga lesz, ha testvére örökébe akar lépni, hiszen Bogdán Lászlónak, aki a többek által vitatott, de eredményesnek tűnő akcióival az egész országgal megismertette a kis baranyai település nevét, számos terve volt: rendbe tenni a falu feletti Szőlőhegy nehezen járható útjait és nem létező közműveit, megoldani a helyi oktatás kérdését – például óvodát és bölcsődét létesíteni, amihez korábban ki is nézett egy eladó nagyméretű ingatlant –, megvalósítani az állami felzárkóztató programot, aminek 300 települése közé Cserdi is bekerült, beindítani a vidéki szegény emberek segítését célzó "C1" mozgalmat, és persze befejezni a 250 milliós állami (uniós) támogatásból megvalósuló csomagolóüzemi és hűtőházi beruházást, amit eredetileg február végén kellett volna átadni. Azt, hogy miért állt le az építkezés senki nem kommentálta. A beruházás ügyében a Magyar Narancs szerint a rendőrség hűtlen kezelés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, a nyomozás érdekeire hivatkozva azonban egyelőre semmilyen részletet nem árultak el róla.

Reviczky Zsolt

Az új polgármester korábban azt mondta, hogy folytatni fogja elődje a munkáját, de jelezte azt is, hogy nem akar olyan celeb-polgármester lenni, mit bátyja. Amikor a hvg.hu ehhez a riporthoz megkereste még a múlt héten, azt mondta, a választás után már nem is szeretne nyilatkozni. Ehhez tartja is magát: a faluban nem volt elérhető, telefonos érdeklődésünkre nem reagált.