Egész váratlant húzott Donald Trump, amikor kiírta a Twitterre: leállítja a Képviselőház demokrata párti többségével folytatott tárgyalásokat az újabb járványügyi mentőcsomagról, nem jön a tavaszi 2000 milliárd dollároshoz hasonló nagyságrendű folytatás. Néhány elemző odáig ment el, hogy az amerikai elnök ezzel játssza el a megmaradt csekély esélyét az újraválasztásra. Ez egy nagyon meredek állítás, de azt azért biztosan mondhatjuk:

Trump azért nem teljesen esélytelen, mert bármilyen népszerűtlen is legyen sok más kérdésben, a gazdaság három évig jól működött, és egyelőre úgy tűnik, hogy a szörnyű második negyedév után gyors lesz a visszapattanás.

A közvélemény-kutatások szerint a gazdaság az egyetlen olyan téma, amelyben Trumpot többen látják alkalmasnak az ország vezetésére, mint Joe Bident, többek közt épp a tavaszihoz hasonló kompromisszumok miatt. Az pedig, hogy újra a gazdaság a kampánytéma, miközben lassan, de biztosan nő a volt alelnök előnye, egyre fontosabbá teszi a kérdést: mire számíthat az amerikai és a globális gazdaság, ha jövő januártól Joe Biden lesz az Egyesült Államok elnöke?

AFP / Saul Loeb

A kiinduló helyzet nem egyszerű. A kampányában Bidennek két fontos ellentétre kell figyelnie:

• Trump adópolitikája kimondottan jó a nagy cégek vezetői és a tőzsdei befektetők számára – két olyan csoportról van szó, ahol a többség inkább a liberálisokhoz húz, amint nem a gazdaság a téma. Biden feladata arról meggyőzni őket, hogy nem rontaná nagyon az üzletüket.
• Ahogy nő az országban a társadalmi különbség, úgy erősödik a demokraták balszárnya, radikálisabb adó- és szociálpolitikai kérésekkel. Nekik is kelljen valamit kínálni, de úgy, hogy eközben ne riadjanak el a többséget jelentő mérsékeltek sem Bidentől.

Az világos, hogy akárki is nyeri a választást, a legsürgősebb feladata az lesz, hogy kezdjen valamit az egészségügyi és gazdasági válsággal, és keressen egy egyensúlyt, hogyan lehet úgy újraindítani a gazdaságot, hogy ne omoljon össze az egészségügy még jobban. Biden nemrég közzétette a mentőprogramját, amelyben három fő pontba rendezte az ígéreteit.

1. Az újranyitás kérdése. Biden erről azt írta: a legbiztosabb út ahhoz, hogy a gazdaság magára találjon, az, ha akkor lazítanak a járványügyi szigoron, amikor az egészségügyi szakértők szerint szabad lesz. Ez természetesen gazdasági károkkal jár, de úgy számolnak, hogy gyorsabb lehet a visszapattanás, ha nem húzódik el az egészségügyi válság.

2. Addig is segíteni kell a cégeket, hogy minél kevesebb vállalat álljon le. Anyagi támogatást ígér azoknak a cégeknek, amelyek nem küldenek el dolgozókat a válság alatt, a kis- és közepes vállalkozásoknak pedig államilag támogatott hiteleket. Ez utóbbinál kilátásba helyezte, hogy törvénnyel kötelezi a bankokat arra, vegyenek részt az állami kezességű hitelprogramban – ez nekünk Európában nem tűnik egy radikális javaslatnak, az USA-ban annál szokatlanabb. Ha pedig a legnagyobb cégek közül valamelyik állami mentőövet kérne, csak szigorú feltételekkel kapná meg, vállalnia kellene, hogy a dolgozók megtartása lesz az elsődleges szempont.

3. Eközben áthidaló támogatásokat ígér a háztartásoknak a válság idejére. A tavaszi mentőcsomagban is pénzt osztottak az embereknek (a többségnek 1200 dollárt), Biden vállalta, hogy folytatja ezt a programot, ha szükséges lesz. A munkanélküli segélyt növelné és időben is hosszabb távúvá tenné. A diákhitelből fejenként legalább 10 ezer dollárt elengedne, ingyenessé tenné a Covid-tesztelést, és ami már megint csak az európaiaknak furcsa: kötelezővé tenné, hogy a cégek kiadjanak fizetett betegszabadságot.

MTI / AP

Vannak más ígéretek is – a nyugdíjrendszert úgy alakítaná át, hogy a középosztálybelieknek jusson több pénz a gazdagabbak kárára, lehetővé tenné, hogy magánbiztosítók mellett megjelenjen az állami egészségbiztosítás, és nagyobb állami beruházásokkal szeretné pörgetni a gazdaságot. Ígérni persze könnyű, az izgalmas pont az, amikor válaszolni kell a kérdésre:

miből lesz erre pénz?

Biden programja szerint ezt két módon lehet megoldani. Egyrészt megemelné a legnagyobb cégek és a leggazdagabb emberek adóit. A legalább évi 100 millió dolláros bevételű cégeknek 15 százalékos minimumadót vezetne be, a legmagasabb céges adókulcsot 21-ről 28 százalékosra emelné, 1 millió dollár bevétel fölött megadóztatná a nyereségeket és osztalékokat, a jövedelemadó legmagasabb, az 500 ezer dollár feletti részre érvényes adókulcsát pedig visszavinné arra a 39,6 százalékra, ahonnan Trump lecsökkentette 37 százalékosra.

AFP

Nyugodtan nevezhetjük mindezt egy – legalábbis amerikai szinten – klasszikus baloldali programnak, a Tax Policy Center úgy számol, hogy az adóemelések közel háromnegyedét a leggazdagabb 1 százalék érezné meg, a társadalom szegényebb 80 százalékától csak a pluszbevétel 7 százaléka jönne be.

A másik része a megoldásnak pedig az, hogy elszáll az államháztartási hiány. Ez rendes körülmények között nem volna jó. De a mostani válságkezelésben Európában és Amerikában is szinte teljes az egyetértés abban: először azzal kell foglalkozni, hogy ne omoljon össze a gazdaság, ennek érdekében évekre el lehet engedni a hiánycélokat, és amikor majd túl leszünk a válságon, vissza lehet térni a költségvetési szigorhoz. Az USA részben ezt az utat követte 2008 után, amikor Biden volt az alelnök, és valóban sikeres volt a válságkezelés.

És ha kompromisszumokat kell kötni?

A problémát az jelentheti, hogy a törvényhozás támogatása nélkül nem valósítható meg minden terv. Márpedig az ugyan valószínű, hogy a Képviselőházban a demokraták lesznek többségben, de arra van esély, hogy a Szenátus republikánus többségű marad. A Biden-kampánystáb itt arra próbál mindenkit emlékeztetni, hogy a demokrata jelöltnek van rutinja ilyesmi egyezkedésben. Miután a 2010-es félidős választáson a republikánusok többségbe kerültek a Képviselőházban, és lehetett tudni, hogy lejárnak azok az adókedvezmények, amelyeket a Bush-kormány 2001 és 2003 között a gazdagabbaknak tíz évre adott, Barack Obama Bident bízta meg, hogy vezesse a tárgyalásokat. Végül olyan kompromisszumra jutottak, amelyet mindkét párt támogatott – lehet, hogy hasonlóra lesz szükség most is.

De mit jelent mindez nekünk?

Persze Európából mindezt legfeljebb érdeklődve nézhetjük, annál fontosabb számunkra az, mit tervez Biden a külpolitikában. Leginkább azt, hogy az Egyesült Államok visszatér a 2016 előtti, pragmatikus, de nemzetközi együttműködésen alapuló politikájához. Többször is beszélt arról, hogy újratárgyalná a nemzetközi szerződéseket, amelyeket Trump felmondott, és bezárkózás helyett ismét a nyugati világrend vezetőjeként lépne fel. A Business Insider összeállítása szerint az EU vezetői arra számítanak, hogy Trump vámháborús fenyegetései helyett Biden inkább a kereskedelmi tárgyalásokkal erősítené az amerikai pozíciót, és inkább abban bízik, hogy az USA és az EU egymást támogatva lehet erősebb Kínánál.