Tiszta krimi: a csehszlovák titkosszolgálat esete három hokissal

GettyImages-53133171
2020.10.22. 17:02
Íme három fiú története, akik alapjaiban reformáltak meg egy teljes sportágat, a jégkorongot.

Mindenki ismeri a népmeséket, amelyekben a szegény legény három fia vagy éppen a három királyfi elmegy szerencsét próbálni, aztán a végén a legkisebb jár sikerrel. Ebben a csehszlovák mesében, ami egyébként igaz történet, szintén három fiú vág bele egy életre szóló kalandba, méghozzá a család 3., 4. és 5. legidősebbike. Csakhogy az ő sztorijuk inkább kémfilmbe illik, ugyanis nem a hétfejű sárkány vagy a gonosz boszorkány, hanem a kommunista rezsim eszén kell túljárniuk, ráadásul a harmadiknak elsőre nem is sikerült. De a happy end nem maradhat el, ráadásul sikerükkel nemcsak a saját életüket teszik jobbá, hanem alapjaiban reformáltak meg egy teljes sportágat, a jégkorongot. Ez a három Šťastný fivér, Marián, Peter és Anton története.

Képzeljük el, hogy van egy édesanya Csehszlovákiában, akinek az egyik fia a hokiválogatott balszélsője, a másik a centere, a harmadik pedig a jobbszélsője. Ez kell nekünk, már csak ki kell találni, hogyan

– morfondírozott 1979-ben Marcel Aubut, a Québec Nordiques tulajdonosa, miután a klubot átnavigálta a megszűnőben lévő WHA-ból az NHL-be. A két liga ekkor olvadt össze végleg, de az utolsóként kötélnek álló klubokat súlyosan megbüntette az NHL: a játékosaik közül szinte mindenkit elvesztettek, gyakorlatilag a nulláról kellett kezdeniük az újjáépítést.

A Nordiques az 1979-es újoncbörzén lefoglalta egy 19 éves csehszlovák szélső, Anton Šťastný játékjogát. Egy évvel korábban ezt már megtette a Philadelphia Flyers, később azonban ezt az NHL érvénytelenítette, mert úgy ítélte, Šťastný ekkor még túl fiatal volt ahhoz, hogy bármely NHL-csapat lecsapjon rá.

Nem mintha ez akkoriban bármit is jelentett volna. Még csak kilenc év telt el azóta, hogy az első európai hokist, a finn Tommi Salmelainent kiválasztották az NHL-drafton, ráadásul a finnek és a svédek is a vasfüggöny „jó oldalán” voltak az NHL szempontjából.

A kommunista rezsim miatt a szovjet és csehszlovák játékosokat gyakorlatilag érinthetetlenként kezelték, hiába tudta róluk mindenki, hogy tehetségben felveszik a versenyt az észak-amerikaiakkal.

Megpróbálhatták draftolni őket, de az általában csak egy ablakon kidobott draftcédula volt.

Aubut-nek viszont célja volt a legkisebb Šťastnýval. Amolyan „egyet fizet, hármat vihet” akció keretében mindhárom fivért meg akarta szerezni, Anton játékjogának lefoglalásával pedig abban bízhatott, hogy ha őt valahogy ki tudja csempészni Pozsonyból, akkor a testvérei is jönnek vele. 

Az események alakulása pedig tökéletesen a kezére játszott.

A nemzeti hősöknek nem hagynak választást

Marián, Peter és Anton Šťastný egyaránt Pozsonyban született. Idősebb testvéreik, Vladimir és Bohumil még Barossházán látták meg a napvilágot, a család innen költözött a jelenlegi szlovák fővárosba, miután az édesapa, Stanislav ott kapott munkát. Igencsak jól keresett, az édesanya, Frantiska háztartásbeliként tevékenykedett. A három fiatalabb fiú hamar beleszeretett a jégkorongba. A 60-as és 70-es években a szlovák származású Stan Mikita volt az NHL egyik legjobb játékosa, Csehszlovákiában mindenki olyan akart lenni, mint ő.

Persze senki sem dédelgetett olyan álmokat, hogy majd Észak-Amerikában lesz profi, Mikita is még gyerekként került ki az Egyesült Államokba, így neki nem kellett megküzdenie a rendszerrel.

A Šťastný tesók a Slovan Bratislavában kezdték pályafutásukat, szép sorban mindhárman alapemberek lettek, először a klubban, majd a csehszlovák válogatottban is. Marián és Peter két-két vb-aranyat és -ezüstöt nyert, de Anton is ott volt már velük azon az 1979-es világbajnokságon, amelyen második helyen végeztek.

Domináltak a csehszlovák bajnokságban, szemet gyönyörködtetően játszottak, azonban az 1979–80-as szezonban minden megváltozott.

Ahogy nőttek, egyre inkább érezték a rezsim elnyomását, a korlátozott szabadságot és a korrupciót. Utóbbi a Slovannál is felütötte a fejét, és ez a játékospolitikában is megmutatkozott. Érthetetlen döntéseket hoztak a vezetők, eladták a legjobb játékosokat, a csapat pedig egyre rosszabbul teljesített.

A három fivér közül mindig is Peter volt a szószóló, ő vonta felelősségre a fejeseket is:

Azt mondták, ha nem tesszük szó nélkül azt, amit mondanak nekünk, akkor búcsút mondhatunk a válogatottnak. Olyan volt ez, mintha nyakon öntöttek volna jeges vízzel, vagy kést szúrtak volna a szívembe. Ekkor lettem biztos abban, hogy sem játékosként, sem emberként nincs jövőm Csehszlovákiában. Nem akartam olyan helyen felnevelni a gyerekeimet, ahol a rezsim bármit kénye-kedve szerint manipulálhatott.

Peter azon nyomban rohant a testvéreihez. Betelt nála a pohár, elhatározta, hogy meg kell szökni. Anton egyetértett vele, és fel is hívta a játékjogát birtokló Nordiques elnökét, Aubut-t, hogy segítsen nekik. Marián azonban visszakozott. Neki már felesége és gyerekei voltak, a költözés nem volt olyan egyszerű.

Aubut és jobbkeze, a játékosmegfigyelők főnöke, Gilles Léger először az 1980-as Lake Placid-i olimpián szerettek volna leülni tárgyalni a testvérekkel, de nem jutottak át a csehszlovák válogatottat védő titkosszolgálat (StB) emberein, így az „Európai Projekt” névre keresztelt hadművelet ismét csúszott. Léger 1976 óta figyelte őket türelmesen, Aubut nem véletlenül vitte oda a klubhoz 1979-ben.

Szöktetés, autós üldözés, titkosszolgálati rajtaütés

Habár az olimpia alatti találkozó nem jött össze, arról legalább megbizonyosodhattak, hogy az érdeklődés kölcsönös. Persze bosszúsak is voltak, a disszidálás megejtéséhez tökéletes helyszín lett volna az USA, de onnantól már csak fél évet kellett várniuk.

1980 augusztusában a Slovan részt vett egy tornán Innsbruckban.

Mivel Marián családja otthon maradt, ezért a titkosszolgálat sem vette komolyan a védelmet, mert úgy gondolták, nem fogja elhagyni a feleségét és a gyerekeit, az öccsei pedig őt nem hagynák hátra.

Peter és Anton azonban meghozták a szörnyen nehéz, sokak szerint rendkívül önző döntést: ki kell használni a meglazult őrizetet, ez a megfelelő alkalom. Augusztus 21-én Peter egy utcai fülkéből felhívta a Nordiques irodáját, ahol elérte Aubut-t, és elmondta neki, hogy ha még aktuális, akkor Antonnal szeretnének leszerződni.

Annyira aktuális volt, hogy másnap Aubut és Léger már landolt is Ausztriában,  kivettek egy hotelszobát néhány sarokra a Slovan szálláshelyétől. Este Anton és Peter meglátogatták őket, és két és fél órán keresztül tárgyaltak velük. Hatéves, évi 250 000 dolláros fizetést akartak fejenként, amit Aubut meg is adott nekik. A megállapodást követően az elnök szerette volna, ha azonnal elutaznak Bécsbe, de a két testvér ragaszkodott ahhoz, hogy lejátszhassák a torna utolsó meccsét is.

Miközben a szovjetek 11–1-re tönkreverték őket, elindult a hadművelet. Peter nyolc hónapos terhes felesége, Darina bepakolta férje és Anton holmijait egy piros Mercedesbe, amiben a sofőr, akinek azóta sem lehet tudni a nevét, és a legtöbb helyen csak „007”-ként emlegetik, türelmesen várt. A mérkőzés után a testvérek még megvacsoráztak a csapattal, majd a busz mellett Peter és Anton könnyes búcsút vett Mariántól. 

Tudták, hogy bátyjukra szörnyű sors vár, de muszáj volt szerencsét próbálniuk.

Ezzel pedig kezdetét vette az igazi kémfilm.

Mintegy hatórás kocsikázás után Anton, Peter, Darina és 007 megérkezett Bécsbe. Ekkor már ott volt Aubut és Léger, akik mozgósították a kanadai nagykövetséget, menedékjogot kértek a szökevényeknek. Šťastnýék bejelentkeztek az Intercontinental Hotelbe, de nem sokkal később kopogtattak az ajtajukon. Az osztrák rendőrség volt, amelynek az egységét egy bizonyos Schallgruber vezette. Kiderült, hogy Aubut-t és Légert kiszúrta a szökésről már értesült csehszlovák titkosszolgálat, így az is világossá vált, hogy a két hokis hol tartózkodik. Ezért kellett bevonni az osztrák hatóságokat, akik igyekeztek kimenekíteni őket a szállodából. Óriási autós üldözés alakult ki, amire Peter és Aubut is úgy emlékezett vissza később, mint egy igazi akciófilmre.

A sofőrüknek többször is a járdán, a füvön vagy éppen a forgalommal szemben kellett manőverezni (akár egyirányú utcákban is), hogy elérjék a célt, a kanadai nagykövetséget.

Mivel onnantól kanadai fennhatóság alá kerültek, az StB nem tehetett semmit, így a szökevények sikeresen megérkeztek a bécsi reptérre.

„Menjetek vissza oda, ahonnan jöttetek!"

A küldöttség augusztus 25-én szállt le Québec Cityben. Aubut felajánlotta a Nemzetközi Jégkorongszövetségnek, hogy kártalanítja a csehszlovákokat, így végül másnap meg is történhetett a hivatalos bejelentés: Peter és Anton Šťastný a Quebec Nordiques játékosa lett.

Persze a tengerentúlon sem volt kolbászból a kerítés. Az észak-amerikai hokisok jóval masszívabbak és erősebbek voltak, mint bárki, aki ellen addig játszottak. A szezon intenzívebb volt, addig sosem kellett egy szezon alatt 50-nél többször jégre lépniük, odaát viszont 80 mérkőzéses alapszakasz várt rájuk.

Otthon ők voltak a királyok, az NHL viszont a kanadaiak és az amerikaiak játszótere volt, akik előszeretettel hangsúlyozták ezt minden alkalommal. Nem csak szóval, tettekkel is.

Folyamatosan aprították a testvéreket (mint minden más európait akkoriban), az ütközések mellett az alattomos szabálytalanságokból is kijutott nekik. Haza akarták őket küldeni.

Peter és Anton viszont tudták, hogy még ez is sokkal jobb, mint ami Csehszlovákiában vár rájuk, ezért összeszorított fogakkal harcoltak, edzettek, erősítettek, és keményen játszottak minden meccsen.

Néhány döcögősebb találkozó után hamar felvették a ritmust, de december–január környékén eljött náluk a holtpont, szinte mozdulni sem tudtak a fáradtságtól.

Aztán január végére összeszedték magukat, februárban pedig három olyan rekordot is felállítottak, amelyek azóta is élnek.

1981. február 20-án a Vancouver Canucks ellen 9–3-ra megnyert idegenbeli meccsen mindketten három gólt lőttek és 3 gólpasszt is jegyeztek. Majd átrepülték a teljes kontinenst, aztán erre a teljesítményre két nappal később a Washington Capitals otthonában még rá is tettek egy lapáttal: Peter 4 gólt lőtt és 4 gólpasszt adott, Anton pedig 3+5-tel végzett.

Rajtuk kívül sosem szerzett senki idegenbeli meccsen 8 pontot, sőt, újoncként ez senkinek semmilyen összecsapáson nem sikerült, ráadásul az egymás utáni két mérkőzésen összegyűjtött 14 pont is máig fennálló NHL-csúcs, és ők ketten tartják.

Peter nevéhez még egy mérföldkő köthető: ő lett az NHL történetének első újonca, aki átlépte a 100 pontot, 109-et gyűjtött (minden idők legjobbja, Wayne Gretzky egy évvel korábban 139-et szerzett, de mivel ő előtte játszott egy évet a WHA-ban, ezért hivatalosan nem számított elsőévesnek), megkapta az év újoncának járó Calder-trófeát, a kanadai táblázaton a hatodik helyen végzett. Hetven gólpasszt osztott ki, erre előtte senki, később pedig csak Joé Juneau volt képes újoncként. A két testvér vezetésével az egy évvel korábban még kilátástalan Nordiques bejutott a playoffba.

1981 nyarán pedig érkezett az újabb erősítés.

Miután testvérei disszidáltak, Mariánt a Slovan és a válogatott is száműzte, sőt, egyetlen csapat sem látta szívesen. 

Egy évig munka nélkül tengődött, folyamatosan megfigyelték, gyakorlatilag majdhogynem házi őrizetben élt. De a Québec nem hagyta magára, némi diplomáciai turpissággal és meghamisított okmányokkal őt és a családját is sikerült Kanadába szöktetni. Az 1981–82-es szezonra összeállt a ŠtastnÝ-sor, amely új szintre emelte a klubot.

Peter 139 ponttal a kanadai táblázat harmadik helyén zárt Gretzky és Mike Bossy mögött, a gólpasszlistán csak Gretzky előzte meg. A testvérek játékát és kémiáját semmihez sem lehetett hasonlítani, olyan összhang volt köztük, mintha – Anton szavaival élve – négyen lettek volna. Lekövethetetlenek voltak, a sokmozgásos, korongjáratós európai iskola tengerentúli úttörői lettek.

A Nordiques a rájátszásban két bombaerős csapatot, a Bostont és a Montrealt is kiejtette, a főcsoportdöntőben viszont fejet kellett hajtania a címvédő, a 80-as évek elején egymás után négy Stanley-kupát nyerő New York Islanders előtt.

A trió négy szezont játszott együtt, mielőtt Mariánt a csapat a Toronto Maple Leafshez cserélte. A legidősebb testvér ott töltötte a teljes 1985–86-os idényt, majd elhagyta Észak-Amerikát, és egy év svájci játék után visszavonult. Anton a teljes NHL-pályafutása alatt a Nordiquesban hokizott, majd 1989-ben ő is Svájc felé vette az irányt, ahol további három évig volt aktív.

I. Nagy Péter

Peterrel viszont érdemes még kicsit foglalkozni, mert nemcsak a testvérek közül emelkedett ki, hanem egyenesen a hokitörténelem egyik legjobb játékosává vált.

Fivéreihez hasonlóan felvette a kanadai állampolgárságot, és ő be is mutatkozhatott a kanadai válogatottban. Az 1984-es Kanada-kupán nyolc mérkőzésen csupán egyetlen gólt szerzett – természetesen a csehszlovákok elleni csoportmeccsen.

Az NHL-ben szárnyalt, első hat évében megszakítás nélkül 100 pont fölött termelt (ehhez hasonló sorozatra csak Gretzky, Bobby Orr, Mario Lemieux, Guy Lafleur, Mike Bossy és Steve Yzerman, azaz tényleg csak a legnagyobbak voltak képesek), de ez lehetett volna nyolc is, ha a hetedikben nem sérül meg.

Ipari mennyiségben szállította a gólokat és a gólpasszokat, későbbi csapattársa és mentoráltja, Joe Sakic mondta róla azt, hogy akármilyen módon meg tudta verni a védőjét: észből, erőből, technikából. Kimagaslóan tehetséges volt, aki rengeteget dolgozott az erején, játékintelligenciája szintén párját ritkította. Meg is kapta a „Peter the Great” becenevet.

Kilenc québeci idénye alatt hétszer végzett a házi pontlista élén, viszont az utolsó évekre a csapat igencsak meggyengült, ő pedig nyerni szeretett volna. New Jersey-be cserélték, de a fiatal Devils akkor még nem érett be, így 1993-ban, két évvel a csapat kupagyőzelme előtt St. Louisba igazolt. Itt két szezon alatt 22 meccset játszott, majd 1995-ben visszavonult. 

De még előtte részt vett az 1994-es téli olimpián, viszont immáron nem csehszlovák, de még csak nem is kanadai, hanem szlovák színekben, ezzel ő a világ egyetlen hokisa, aki három nemzet mezét is felhúzhatta.

Sőt, oroszlánrészt vállalt az szlovák válogatott 1995-ös feljutásából, a B divíziós világbajnokságon hat találkozón 8 gólt és 8 gólpasszt tett a közösbe, meg is választották a torna legjobb csatárának – 38 évesen.

NHL-karrierjét 977 mérkőzéssel és 1239 ponttal fejezte be, ő lett az első Európában nevelkedett hokis, aki az NHL-ben átlépte az 1000 alapszakaszpontot. Hihetetlen produktivitását és kiegyensúlyozottságát mutatja,

hogy az 1980-as években csak Gretzky szerzett nála több pontot,

olyan legendákat utasított maga mögé, mint Jari Kurri, Paul Coffey, Mark Messier, Denis Savard, Marcel Dionne, Bryan Trottier vagy Ray Bourque.

Habár a Stanley-kupa nem jött neki össze, a statisztikai rekordokon, a 6 All Star-gálán és az 1998-as Hírességek Csarnokába történő beiktatáson kívül is van mire büszkének lennie: testvéreivel együtt megnyitották az utat a kelet-európai játékosok számára az NHL felé, és bár eleinte csak néhány csehszlovák követhette őket, a hidegháború vége felé már a szovjetek is megjelentek a ligában. Peter Šťastný volt az első olyan csapatkapitány az NHL-ben, aki Európában ismerkedett meg a jégkoronggal. A legnagyobb örömet mégis azt okozta neki, hogy testvéreivel egy csapatban, sőt egy sorban játszhatott évekig.

A vérvonal pedig továbbra is jelen van az NHL-ben. Peter idősebbik fia, Yan összesen 91 mérkőzésen lépett jégre, a fiatalabbik, Paul pedig 2006 óta a legjobbak között játszik, első nyolc szezonját a Nordiques jogutódjánál, a Colorado Avalanche-nél töltötte, a következő három és felet pedig St. Louisban, ahol apja szintén játszott. Jelenleg a Winnipeg Jets jégkorongozója, és ha valamikor újraindul az NHL, akkor jó eséllyel már 2021-ben átlépheti az 1000 mérkőzéses határt. Mindkét fiú amerikai–kanadai kettős állampolgár, 

szerepeltek az amerikai válogatottban is, Paul a 2010-es olimpián ezüstérmet nyert a csapattal.

A Šťastný név tehát meghatározó lett a jégkorongban és az NHL-ben is, Petert pedig nem véletlenül választották be a liga történetének 100 legjobb játékosa közé. Ő is azon hokisok közé tartozik, akit nemcsak a jégen nyújtott teljesítménye miatt becsülnek nagyra, hanem azért is, amit az egész NHL-ért és a jégkorongért tett.

(Borítókép: Marián, Peter és Anton Šťastný (b-j) a Québec Nordiques mezében)