Varga Mihály: A Pénzügyminisztérium a növekedést segítő javaslaton dolgozik

VARGA Mihály, Gazdaságvédelmi Operatív Törzs
Budapest, 2020. július 9. Varga Mihály pénzügyminiszter a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs ülését követően tartott sajtótájékoztatón a Pénzügyminisztériumban 2020. július 9-én. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
A minisztérium azon dolgozik, hogy az ország visszanyerje a növekedési lendületét, javaslatot dolgoznak ki a pénzügyi visszarendeződésre - mondta éves meghallgatásán, kedden Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés költségvetési bizottságában.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály bejelentette: a tárca 2020-2023 közötti évekre vonatkozó pénzügyi forgatókönyvön dolgozik. Ebben bemutatják, hogy a kormány hogyan tervez visszatérni a korábbi éveket jellemző fiskális pályára. A javaslat a gazdasági növekedést célozza, abban az adósságcsökkentés és a hiány kordában tartása kiemelt figyelmet kap.

A világjárvány okozta válsághelyzetben 2021 második negyedévére teszik a fordulópontot, addigra eldől a vakcina kérdése, és azt követően a gazdaság gyorsabban tud visszarendeződni - jelezte a miniszter. Hozzátette, hogy az eddig bekövetkezett visszaesést jól tudták kezelni.

Varga Mihály megismételte: a járvány okozta visszaesés sokkal kedvezőbb helyzetben érte a magyar gazdaságot, mint a 2008-as pénzügyi válság. Fontos különbségnek nevezte, hogy míg 2008-ban külső segítséghez, az IMF-hez kellett fordulni hitelekért,

addig idén a költségvetési tételek átrendezésével tudott reagálni a kormány a járvány miatt kialakult helyzetre.

A GDP 20 százalékát elérő átcsoportosítást hajtottak végre - mondta.

A miniszter szerint az már jól látható, hogy lassú visszarendeződést idéz elő a vírus. Idén 6,4 százalékos GDP-visszaesés lehet a tárca számításai szerint.

A megtett intézkedések közé sorolta a hitelmoratórium elindítását, a munkahelyek megőrzését célzó intézkedéseket, a kurzarbeit-programot, valamint a bevezetett adócsökkentéseket is fontosnak nevezte.

- tette hozzá.

A háztartások és vállalatok fizetőképességének megtartása mellett állami garanciaprogram indult, állami tőkealapok átcsoportosítását hajtották végre, egyéb hitelprogramok, vagy direkt támogatások is indultak.

Közel 160 milliárd forintot nyújtottak cégeknek a versenyképességet javító beruházásokra

- sorolta.

Az elért eredményeket a hitelminősítők is visszaigazolják - húzta alá Varga Mihály, jelezve: március eleje óta 200 döntést hoztak a nemzetközi minősítők az országokról, mindössze nyolc volt pozitív, az egyetlen európai országként pedig Magyarország minősítését javították.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Kovács Attila

A miniszter közölte: a járvány elleni védekezési alapból finanszírozták a védekezést, az alapot 426 milliárd forinttal hoztak létre, és abból 747 milliárd forint kifizetést hajtottak végre az elmúlt hónapokban. A gazdaságvédelmi alapba eredetileg 942 milliárd forintot csoportosítottak át, az eddig felhasznált összeg 2059 milliárd forintnál tart. Az államháztartási hiány az idén lényegesen magasabb lesz, a PM számításai szerint a GDP 8-9 százaléka között lehet - mondta.