A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően folyamatosan csökken az álláskeresők száma

BODÓ Sándor, 	Átadták az Ebes és Debrecen közötti felújított vasútvonalat
Debrecen, 2020. október 16. Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, a Fidesz országgyűlési képviselője beszédet mond az Ebes és Debrecen közötti felújított vasútvonal ünnepélyes átadóján Debrecen közelében 2020. október 16-án. Környezetkímélő és biztonságos közlekedés jött létre a 15 milliárd forintos beruházás keretében felújított, Ebes és Debrecen közötti vasútvonal teljes átépítésével. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően folyamatosan csökken az álláskeresők száma, az elmúlt napokban 300 ezer közelébe esett vissza a számuk - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára.
Vágólapra másolva!

Bodó Sándor kiemelte, a koronavírus-járvány miatti egészségügyi veszélyhelyzet soha nem látott kihívás elé állította a magyar munkaerőpiacot.

- tette hozzá.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartása szerint az októberi 300 ezres adat 70 ezerrel kevesebb, mint a június közepi mélypont volt. A legfrissebb adatok alapján elmondható, hogy

19 hete folyamatosan csökken a munkanélküliek száma.

Októberre 306 ezerre mérséklődött a regisztrált álláskeresők száma, és ez a szeptemberi adatokhoz képest 5,3 százalékos csökkenést jelent - közölte az államtitkár.

Bodó Sándor rámutatott: a munkanélküliség Magyarországon európai uniós szinten is az egyik legalacsonyabb.

Az augusztusi 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta uniós viszonylatban a harmadik legjobb.

Szeptemberben 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon, ez megegyezik a januári adattal, és közelít a múlt év azonos időszakához. A 15-64 évesek korosztályának - amely a legaktívabb a munkaerőpiacon - foglalkoztatási rátája 70,7 százalék, és ez 0,2 százalékponttal meghaladja az előző évi adatot. A kereskedelemben és a feldolgozóiparban többszörösére emelkedett június óta a bejelentett új álláshelyek száma.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Kiemelte, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései, a 2010 utáni időszak eredményeire építve, nagymértékben segítik a magyar gazdaság kilábalását. Az ITM által gondozott bértámogatási program 260-280 ezer munkahely megőrzésében segített.

- közölte Bodó Sándor.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a hitellehetőségekkel, adó- és járulékkedvezményekkel, valamint képzésekkel eddig 1,4 millió munkavállalónak segítettek. Ugyancsak fontos lépésnek nevezte a vállalati fehér könyv megszületését. Ez azokat a járványügyi intézkedéseket tartalmazza, amelyek segítségével a munkáltatók garantálni tudják a foglalkoztatás biztonságát. Bodó Sándor közölte, az államilag támogatott hitelkonstrukciók esetében 2557 milliárd forint hitelt és garanciakérelmet fogadnak be. Ebből leszerződtek már 1527,5 milliárd forint összegben.