szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Mind a négy, ajánlattételre felkért gazdasági szereplő benyújtotta árajánlatát a szerdai határidőig.

A második akadályt is sikerrel vették azok a cégek, amelyek jelentkeztek a Lánchíd felújításának kivitelezésére: az október 28-i határidőig benyújtotta árajánlatát az összes cég és konzorcium, amely megfelelt a pályázati felhívásban megfogalmazott elvárásoknak.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint most megvizsgálják

  • az A-Híd Építő Zrt.,
  • a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt.,
  • az SDD Konzorcium és
  • a STRABAG Általános Építő Kft.

árajánlatába foglalt szerződéstervezeteket, valamint az ajánlatuk műszaki tartalmát.

A jelentkezők árajánlatai a közbeszerzési eljárás mostani szakaszában még nem nyilvánosak, de jó tárgyalási alapot képezhetnek ahhoz, hogy a tender későbbi győztese és a BKK számára is előnyös megállapodás születhessen – közölte a szervezet.

A BKK továbbra is azzal számol, hogy 2021 februárjában szerződést köthet a közbeszerzési pályázat győztesével.

Legutóbb eddig a pontig tavaly szeptember végén jutott el a Lánchíd felújításának előkészítése, Tarlós István akkori budapesti főpolgármester azonban visszadobta a benyújtott ajánlatokat, mert túl drágának találta őket.

Windisch Judit Gazdaság

Karácsony Gergely: A második hullámot nem lehet politikai lózungokkal kezelni

Karácsony Gergely egyik kampányígérete volt a luxusingatlanokra kivetett Tiborcz-adó bevezetése, a javaslattal mostanra elkészült a főváros. A 15 perc ingyen parkolás jövő nyártól jöhet, 7-800 forintos óránkénti parkolás biztosan nem lesz. Az önkormányzati választás egyéves évfordulóján kérdeztük Karácsony Gergely főpolgármestert, aki nagyon elégedetlen a kormányzat járványkezelési gyakorlatával.