Julia Roberts ezt a színészt ki nem állhatja: pedig szerelmespárt alakítottak

Mennyire vagy képben a sztárok viszonyaival és botrányaival? Letesztelheted tudásod.

Sztárbalhék kvíze
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A sztárok is emberek, tartja a régi mondás. Köztük is vannak olyanok, akik még ha egy-egy produkcióban közösen is szerepelnek, a valóságban messze nem olyan a viszonyuk, mint a képernyőn, rosszabb esetben ki nem állhatják egymást, ennek pedig még hangot is adnak. De vannak olyan sztárok is, akiknek még együtt sem kell dolgozniuk ahhoz, hogy konfliktusba keveredjenek egymással.

A sztárok legnagyobb balhéi 

Julia Roberts karrierje során több alkalommal került az újságok hasábjaira azzal kapcsolatban, hogy egy-egy kollégájával nem éppen idilli a viszonya. Ezek közül volt olyan eset, ami teljesen valótlan volt, erre kiváló példa, amikor együtt forgatták Susan Sarandonnal az Édesek és mostohák című alkotást. A két színésznőről azt pletykálták, mennyire nem jöttek ki jól egymással a közös munka során, ám ez egyáltalán nem így volt, csak az egyikük PR-osa terjesztette el a pletykát, hogy még többen beszéljenek a filmjükről. Robertsnek viszont volt olyan konfliktusa is, ami tényleg igaz volt, az egyik férfi kollégájával még a '90-es években dolgoztak együtt, a közös munka során egymás agyára mentek, több jelenetüket inkább külön-külön vették fel, nehogy a nézőknek szembe tűnjön, mennyire nem kedvelik egymást.

Roberts a férfiról a New York Timesnak adott interjújában elmondta, mennyire gusztustalan ember. A durva vádakra a színész is reagált, elmondta, szerinte nem elegáns így pocskondiázni egy kollégát a sajtón keresztül, majd hozzátette, köztudott, hogy Julia Roberts a valóságban nem kedves ember.

Van sejtelmed arról, Julia Roberts melyik kollégájával nem ápol jó viszonyt? Arra is tudod a választ, hogy mi állt Freddie Mercury és Michael Jackson közös projektjének a tönkremenésében? Képben vagy azzal is, hogy a Szex és New York imádott Samanthája és Carrie-je a valóságban miért nem szívelik egymást? Teszteld le a tudásod!

Julia Roberts ezt a színészt ki nem állhatja: pedig szerelmespárt alakítottak
Indulhat a kvíz 10 kérdéses játék

1. Melyik kollégájával ápol rossz viszonyt Julia Roberts?

Melyik kollégájával ápol rossz viszonyt Julia Roberts?

2. Miért gyűlölte meg Kim Cattrall Sarah Jessica Parkert?

Miért gyűlölte meg Kim Cattrall Sarah Jessica Parkert?

3. Miért haragudott meg Mariah Carey egy életre Jennifer Lopezre a 2000-es évek elején?

Miért haragudott meg Mariah Carey egy életre Jennifer Lopezre a 2000-es évek elején?

4. Melyik énekesnőt alázta meg Kanye West a 2009-es MTV Video Music Awardson azzal, hogy kitépte a kezéből a mikrofont?

Melyik énekesnőt alázta meg Kanye West a 2009-es MTV Video Music Awardson azzal, hogy kitépte a kezéből a mikrofont?

5. Mivel ment Patrick Swayze agyára Jennifer Grey a Dirty Dancing forgatásán?

Mivel ment Patrick Swayze agyára Jennifer Grey a Dirty Dancing forgatásán?

6. Ryan Gosling a közös munka során ezt a színésznőt tiszta szívéből gyűlölte, később mégis beleszeretett. Ki volt az?

Ryan Gosling a közös munka során ezt a színésznőt tiszta szívéből gyűlölte, később mégis beleszeretett. Ki volt az?

7. A Született feleségekből melyik két színésznő veszett össze olyan durván, hogy még a forgatást is le kellett miattuk állítani?

A Született feleségekből melyik két színésznő veszett össze olyan durván, hogy még a forgatást is le kellett miattuk állítani?

8. Mi miatt nem valósult meg Freddie Mercury és Michael Jackson közös duettje?

Mi miatt nem valósult meg Freddie Mercury és Michael Jackson közös duettje?

9. Melyik sztárnak vert be egyet Orlando Bloom 2014-ben, amiért kikezdett exfeleségével, Miranda Kerr-rel?

Melyik sztárnak vert be egyet Orlando Bloom 2014-ben, amiért kikezdett exfeleségével, Miranda Kerr-rel?

10. Miért nem beszél a Backstreet Boys szépfiúja, Nick Carter az öccsével, Aaronnal?

Miért nem beszél a Backstreet Boys szépfiúja, Nick Carter az öccsével, Aaronnal?

/ találat Eredmény
/10 találat - összesen:

Képek és ajánlófotók: Getty Images Hungary

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük