DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Élő cikkek

Így zajlott az imolai időmérő edzés

Mindössze egyetlen szabadedzés alatt kellett felkészülni a szombat délutáni tűzijátékra a mezőnynek - kövessétek velünk az Emilia-Romagna-i Nagydíj időmérőjét élő szöveges közvetítésünkben.

14:00-kor kezdődik az időmérő - a szabadedzésen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb Max Verstappen és Valtteri Bottas előtt.

Köszönjük a figyelmet, rögtön jövünk az összefoglalóval és a nyilatkozatokkal!

Verstappen a harmadik bő fél másodperccel, Pierre Gasly pedig behozza negyediknek az Alpha Taurit - extrát ment a francia. Ricciardo az ötödik, Albon a hatodik négy tizedre Verstappentől, majd jön Leclerc, Kvjat, Norris és Sainz.

VALTTERI BOTTASÉ A POLE! 97 ezreddel legyőzi Hamiltont, az utolsó métereken megelőzi csapattársát és megszerzi az első rajtkockát!

Jön a mezőny a mindent eldöntő utolsó próbálkozásra.

Az első próbálkozások után Verstappen 7 tizedes hátránnyal harmadik, majd jön Gasly, Leclerc, Norris, Kvjat, Ricciardo, Sainz és Albon.

Hamilton köre is necces volt pályaelhagyás miatt, de az még belefért, Albonét viszont elvették.

A két Mercedes első csatáját... Hamilton nyeri! Bottas két lila szektor után elrontja az utolsót, 31 ezred Hamilton javára!

Hamilton 1:13,7-tel az élen, nagyon bekezd a bajnok!

Rögtön kezdődik a Q3 a két Mercedesszel, a két Red Bull-lal, a két Alpha Taurival, a két McLarennel, Leclerc-rel és Ricciardóval.

VÉGE! Meglepetés: mindkét Racing Point kiesik a Q2-ben! Rajtuk kívül Ocon, Vettel és Russell búcsúzik - a Red Bullok bementek, Leclerc lágyakon szintén bement, 9-10. helyen pedig a két McLaren lesz még ott a Q3-ban!

Verstappen közepeseken az ötödik, megoldotta! Albonnak felrakták a lágyat, ő a negyedik.

Verstappen jön a közepeseken, de már kevés ideje maradt csak - vajon megoldja?

Gasly 1:14,681 a lágy keveréken. Atyaúristen. Egy tizeden belül a Mercedeshez képest - oké, ők a közepesen mentek, de akkor is...

Christian Horner szerint elektronikai gondok jelentkeztek Verstappen autójánál - viszont most összerakták, úgy fest, hogy rendben lesz.

Albon megforog! Túl keményen ráment a kerékvetőre, meg is dobta az autót - óriási szerencséje, hogy elkerülte a falat...

Jelenleg Bottas az élen Hamilton előtt, Vettel az utolsó, de Albon is kieső helyen.

Verstappennél technikai gond jelentkezett, valami nem működik - visszament a bokszba, nincs még köre. Nyolc és fél perc van hátra.

Hamilton 1:14,6-tal az élen, de utána egyelőre a két Alpha Tauri következik, majd jön a nagyon bekezdő George Russell.

Kezdődik a Q2, az első érkezők közepes gumikon jöttek ki, valószínűleg ez lesz a jó versenygumi.

Itt meg el Magnussen továbbjutása:

Vége a Q1-nek! Kiesett: Grosjean, Magnussen, Raikkönen, Latifi és Giovinazzi, aki utolsóként zárt. Becsúszott a Q2-be Stroll és Russell is, nekik volt ez necces - Raikkönen egyébként befért volna, de az utolsó körét elvették, ezért esett ki.

Bottas pedig válaszolt Hamiltonnak, az utolsó másodpercekben ő állt az élre!

Hamilton még "üzen", 1:14,2-vel tovább javít az élen és bő négy tizedet ad Bottasnak.

Albon bejön hetediknek, ő is megcsinálta.

Bottas megteszi, második! Hat századra van Hamiltontól, ő bent van.

Albonnak és Bottasnak is javítani kell, jelenleg ők az utolsók. Már csak három perc.

Az Alpha Taurik ettől függetlenül fantasztikusak eddig.

Bottas fél tizeddel kap ki Hamiltontól, de pályaelhagyásért elvették tőle ezt a kört. Bő hét perc maradt, a finn pilótának még nincs mért köre.

Hamilton odacsap! 1:14,5, fél másodperc a mezőnynek! Ő vezet, Verstappen feljött másodiknak, minimálisan megelőzve Gaslyt. Jön Bottas...

Leclerc az élen! 1:15,123, óriásit ment a monacói.

Gasly a második, 39 ezredre Hamiltontól! Mit csinálnak az Alpha Taurik?

Hamilton átveszi a vezetést, de csak két tizedet ad Kvjatnak. Mit talált az orosz? Bottas közben lila első szektorral kezdett, de aztán elvette...

Verstappen első mért köre teljesítve, de pár századdal lassabb Kvjatnál!

Már Kvjat az élen 1:15,4-gyel, majd Gasly 1:15,7-tel, Leclerc 1:15,8-cal a harmadik, aztán jön a két Racing Poing és Vettel.

Kevin Magnussen jött ki először a pályára, 1:17,1-gyel ő áll az élen.

Zöld lámpa, indulunk!

Különleges vendég a Renault-nál:

Mészáros Sándor kollégánk pedig a Paddock Club teraszáról figyeli az eseményeket:

Kollégánk, Ollé Iván fotója a helyszínről - zárt kapu ide vagy oda, nézők azért akadnak...

A Haasnál a social media-bajnokságban rámennek a győzelemre:

Szintén érdekes kérdés, hogy mi lesz Alexander Albonnal, hiszen egyes híresztelések szerint ezen a hétvégén dől el a 2021-es sorsa - márpedig délelőtt egy bő másodpercet kapott Verstappentől...

Az egyetlen szabadedzés alapján az a kérdés, hogy Max Verstappen befér-e az első sorba - délelőtt Valtteri Bottast megelőzte, Lewis Hamilton viszont egy lépéssel előtte járt.

Némi betekintés a délelőtti szabadedzésbe:

 

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan már tétre menő köröket vágnak egymáshoz a Formula-1-es mezőny tagjai Imolában - pár perc múlva kezdődik az időmérő!