Nagyobb szigor lesz a járvány miatt - helyezte kilátásba Gulyás Gergely

2020. november 2., 19:46

Szerző:

A járvány terjedése miatt nyilvánvaló, hogy a jelenlegi intézkedések nem elegendőek – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Inforádió Aréna című műsorában. 

 A kancelláriaminiszter arról is beszélt, hogy szerinte a magyar halálozási adatok „jobbak”, mint az európai átlag, viszont az jelentősen romlik, ezért a kormány az eheti, kihelyezett kétnapos ülésen további szigorításokról dönt majd. 

Hogy konkrétan mifélékről, azt nem árulta, el, de, mint mondta, 

nagyobb lesz a szigor.

Szerinte fontos intézkedés, hogy az iskolák nyitva maradjanak, az viszont elfogadhatatlan, ha a maszkviselés szabályát tömegesen nem tartják be.

Ha ilyen előfordul, akkor ott akár zárt kapus mérkőzéseket, valamint egyéb büntetéseket is elrendelnek a klubra vonatkozóan – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

(Az Index nyomán)

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.