Lelkes republikánusok, pánik a demokratáknál: Trump valószínűleg megnyeri Floridát, fordított Ohioban, jön föl Pennsylvániában

Vágólapra másolva!
Egyre lelkesebbek a republikánusok és egyre nagyobb a pánik a demokratáknál, minden kulcsfontosságú államban vezet, vagy jön föl Trump. Úgy tűnik Florida mellett Ohiot is az elnök nyerheti. Palóc André a Századvég vezető elemzőjének összegzése néhány kulcsállamról.
Vágólapra másolva!

A magabiztos demokrata előrejelzésekkel szemben egyre inkább úgy tűnik, Florida államot Trump megnyeri, ami létfontosságú az elnök számára a folytatás szempontjából, hiszen ha Floridát nem tudná elhozni, lényegében szerte foszlanak. Az államon belül egyelőre az látható, hogy a vidéki és kisvárosi szavazók voksoltak nagyobb arányban a jelenlegi elnökre, míg a nagyvárosban élők Bidenre.

Texasban – ahol eddig úgy tűnt, akár demokrata meglepetés is lehet – Trump átvette a vezetést, és egyre jobba elhúz.A korábbi számítások alapján Trumpnak van nagyobb szüksége Texasra, Biden számára az állam elvesztése sem jár egyelőre komolyabb veszéllyel.

Ohioban Biden előnye sokáig igen meggyőzőnek tűnt, ám 70 százalékos feldolgozottság mellett Trump fordítani tudott, de továbbra is rendkívül szorosnak tűnik az állam, valószínűleg később lesz itt végleges eredmény. 72 százalékos feldolgozottságnál már 2 ponttal vezet Trump.

Frissítés,4.22: 31 százalékos feldolgozottságnál Pennsylvaniában Trump vezet 51,9-45,3-ra. Mivel ma már több levélszavazatot nem számolnak össze, biztosnak látszik, hogy az este végére Trump lesz itt az élen, Kérdés, hogy utólag hány levélszavazatot számolnak még meg, a helyi törvények szerint erre még van három nap.