Amikor újból Fradi lett a Fradi

Onódy Lajos, a megbízható pártmunkás 1920-ban született, tehát idén lett volna száz éves. A második világháború alatt kommunistákat és zsidókat mentett – ez utóbbiért az izraeli Jad Vasem Intézettől 1995-ben, halála előtt egy évvel megkapta a Világ Igaza kitüntetést. 1944 karácsonya előtt a Gestapo letartóztatta, a sváb­hegyi Majestic szállóba vitték, ahol halálra ítélték. Az ítélet végrehajtását a szovjet csapatok közeledte hiúsította meg.

Ilyen előélettel szép karrier várt rá a kibontakozó népi demokráciában. 1949 októberében felkérték a mindössze 29 éves Onódyt, hogy szervezze meg a Büfé Nemzeti Vállalatot, amit szakképzetlensége ellenére – hiszen vasmunkás volt – ügyesen meg is valósított. A vállalat 1950. január 1-jén kezdte meg tevékenységét, az államosítások során „átvett” (magyarul: jobbára zsidó tulajdonosaiktól elbitorolt) büfék és eszpresszók jelentették az alapvagyont. A futballőrült Onódy 1953-ban lett az FTC, akkori nevén a Budapesti Kinizsi labdarúgó-szakosztályának vezetője. A klub az élelmezésügyi dolgozók szakszervezete alá tartozott, színe piros-fehér volt, s a pártvezetés meglehetősen mostohán bánt vele a „kedvenc” csapatokhoz – Honvéd, Újpesti Dózsa, Vasas, Budapesti Vörös Lobogó (MTK) – képest. (A sztárjaitól megfosztott klub 1949 és 1963 között tizennégy éven át nem nyert bajnokságot!)

Zöld-fehérben a bécsi Húsvéti tornán

1955. áprilisában a Húsvéti Torna keretében (hagyományosan osztrák és magyar élcsapatok mérkőztek meg az akkoriban roppant népszerű viadalon) előbb a Népstadionban Kinizsi–Austria Wien mérkőzést rendeztek, amelyet az akkor piros-fehérben játszó élelmiszeripari klub (ez lett volna a Fradi…) 4:2-re megnyert. Két nappal később, a bécsi Praterben a Rapid volt az ellenfél, s bár az eredmény „csak” 2:2 lett, mégis ez a mérkőzés vonult be a történelemkönyvekbe. A Sós Károly edző irányította csapat ugyanis hosszú évek után először újra a hagyományos, szent zöld-fehér színkombinációjú szerelést viselte. Arról azonban megoszlanak a források beszámolói, hogy miként is alakult ez az – Onódynak átmenetileg a pozíciójába kerülő – függelemsértés. Onódy visszaemlékezései arról szólnak, hogy a szakosztályelnöki minőségben a csapattal utazó Sebes Gusztávtól, az OTSB elnökhelyettesétől, a szövetségi kapitánytól engedélyt kért és kapott a zöld-fehér mez viselésére, s ennélfogva jóhiszeműen vittek is magukkal egy teljes garnitúra szerelést. Száraz István, a Kinizsi elnöke tiltakozott, de Onódy azt mondta, saját felelősségére ebben játszhat a csapat, és ezzel Sebes is egyetértett – Száraz pedig tudomásul vette.

Akkor már öt éve nem volt szabad zöld-fehérben játszania a Fradinak, Dalnoki Jenő meghatottan simogatta a tradicionális színű mezt:

Fiúk, ebben csak győzni lehet!

Nyertek is – ha a meccset nem is, a Húsvéti Tornát igen.

Az sem izgatta Onódyt, hogy a Rapid színe is zöld-fehér. Az összeállítás a következő volt: Gulyás – Mátrai, Kispéter, Dalnoki – Szabó, Dékány – Budai, Orosz, Ombódi, Vilezsál, Fenyvesi. (Közülük ma már egyedül Fenyvesi Máté él.) A meccset még le sem fújták, otthon, Budapesten már a teljes pártvezetőség tudott a partizánakcióról.

Onódy elvitte a balhét

A bécsi vendégszereplés után itthon összeült a szakszervezet elnöksége. A tanácskozásra meghívták Sebes Gusztávot is, aki védelmébe vette Onódyt. Sebes csak azt kifogásolta, hogy a szakosztályvezető nem kért engedélyt a zöld-fehér mezek viselésére, amit valószínűleg megkaptak volna. Sebes még azzal is megerősítette a zöld-fehér mez használatának helyességét, hogy a nyugati országok csak a régi nevükön akarják lekötni a magyar csapatokkal a mérkőzéseket. Onódy azt is mondta, hogy kereskedelmi üzlet ez, mert a Ferencvárosi Kinizsi – amelynek szégyenszemre piros-fehér volt a hivatalos színe – és a zöld-fehér mez több pénzt jelent a csapatoknak… Onódy tehát remek marketing-szakembernek bizonyult, amikor hazánkban ezt a kifejezést még nem is ismerték.

Az elnökség tagjainak többsége azonban elítélte a történteket. Határozat született arról, hogy Onódy Lajost azonnal le kell váltani, Száraz Istvánt pedig egy hónapra fel kell függeszteni az állásából.

A másik verzió a Tempó Fradi című internetes portálé, amely szerint Bécsben Ernst Stojaspal, az Austria Wien akkor már a Strasbourgban légióskodó 32-szeres válogatott csatára ajándékozta meg a csapatot egy komplett Rapid-szereléssel (a bécsiek színe is zöld-fehér), mivel a legendás játékosnak sportszerüzlete volt a Kärntnerstrassén.

Akármelyik is igaz, azonnal leadták a drótot Pestre, a pártközpontba, és amikor hazaértek, Onódyt a szőnyeg szélére állították. Szakosztályelnöki tisztsége mellett még az Éttermi és Büfé Vállalatnál betöltött vezérigazgatói pozíciója is veszélyben forgott. Az utóbbit végül megtarthatta, de Karakas László, az Élelmiszer-ipari Dolgozók Országos Szakszervezetének (ÉDOSZ) főtitkára elmozdította őt a Fradi éléről.

Újjáalakul a Fradi

Egy évvel később Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára rehabilitálta Onódyt, miután megtudta róla, hogy az apja 45 éve kazánkovácsként dolgozik a Ganz-Mávagban. Ez pedig Gáspárnál jó pontnak számított. (Még a Vasas szakosztályvezetői posztját is felajánlotta, de ezt Onódy köszönettel elhárította. Még szép…) Mindez október 12-én történt, de ekkor már teljes erővel dübörgött a történelem: tizenkilenc nappal később, november elsején – miután október 23-án kitört a forradalom – a klub visszakapta ősi, 1899 és 1951 között viselt nevét és színeit. Az újjáalakuló közgyűlést a Springer-szobor tövében tartották meg, egy zöld-fehér zászlóval beborított asztalnál. Az elnökségben – melynek intézőbizottság volt a neve – természetesen Onódy is helyet kapott.

A tiszavirág életű „Népakarat” című újság – amely csak a forradalom napjai alatt, röpke két hétig létezett – november 2-án így tudósított a Fradi újjáalakulásáról:

A sok nagy labdarúgó csata színhelye, a Ferencváros Üllői úti pályája felemelő ünnepség színhelye volt csütörtök délután. Már egy óra tájban megindult a hűséges szurkolók áradata a sporttelep felé. A felhőtlen égről kellemesen sütött a nap. (…) A Springer-szobor felőli oldalon a futópálya vörös salakján már ott állt a Forradalmi Bizottság részére fenntartott széles asztal, beborítva a ferencvárosi szurkolók szeretett színével, a zöld-fehérrel. (…) Néhányan bekötött fejjel beszélgettek a tömegben, olyanok, akik tegnap vagy tegnapelőtt még fegyverrel a kezükben harcoltrak a magyar szabadságért.

A klubház irodájából hangos szóváltás hallatszik. (…) Az egykori Ferencváros vezetői és jogutódjának, a Kinizsinek legbátrabb, legharcosabb képviselői vívják a szócsatát azokkal, akik az elmúlt években a Kinizsi-korszak idején nem igaz szívvel álltak az egyesület élén, akiket csak anyagi vagy egyéb érdek vezérelt, és nem a ferencvárosi szív. – Majd eldönti a hűséges szurkolótábor, hogy kiket akar a sportklub vezetőiként – mondja Németh János „Jamesz”, a hajdani sokszoros válogatott vízilabdázó.

Kint az asztal mögött szinte percek alatt eldől a kérdés. A sok ezer főnyi tömeg kórusban kiáltja, s mindannyiszor ismétli, hogy „Hajrá, Fradi!”, nem akarunk a sportklub élén sztálinista, rákosista elemeket.

Tulajdonképpen csak arról van szó, hogy a szerdán választott Forradalmi Bizottság a szurkolókkal egyetemben kimondja a Ferencvárosi Torna Club újjáalakulását . Az elnökségben – melynek intézőbizottság volt a neve – természetesen Onódy is helyet kapott.

Túrák Jugoszláviában és Ausztráliában

Münnich Ferenc 1948–50-ben a klub elnöke volt, Onódy erre hivatkozva kereste őt fel 1956 szeptemberében Belgrádban, ahol Münnich az ottani magyar nagykövetséget irányította. Ez a jó ismeretség egészen odáig vezetett, hogy már a forradalom leverése után, decemberben ismét találkoztak, és Münnich előbb elengedte a Fradit egy jugoszláviai túrára, aztán 1957-ben egy tizenhét mérkőzésből álló ausztráliai-óceániai körútra. Cserébe Onódy garantálta, hogy senki sem fog disszidálni a csapat tagjai közül, és a szavát meg is tartotta.

A jugoszláviai túra december 16-án kezdődött, a csapat társasgépkocsival érkezett meg az első helyszínre, Újvidékre, amelynek lakossága akkor még negyedrészt magyar volt – nem csoda, hogy a város főterén hatalmas tömeg várta a csapatot. A kedves fogadtatást Onódy köszönte meg, majd ugyancsak „köszönetképpen” a Fradi 3:1-re legyőzte a Vojvodinát. Az újjáalakult FTC első „hivatalos” gólját Fenyvesi Máté szerezte.

Váltakozó sikerrel szerepelt Jugoszláviában a Fradi: 6:2-es vereség a Radnicski Nistől, 2:1-es győzelem Titográdban (ma: Podgorica) a Buducsnoszt ellen, majd 4:1-re verik Szarajevo válogatottját Kertész mesterhármasával.

És aztán következett, immár 1957 nyarán, az emlékezetes ausztráliai vendégszereplés. Képzeljük csak el, röviddel a forradalom leverése után, mekkora bravúr volt az, hogy Onódy el tudta intézni ezt a túrát, amely – mellesleg – bizonyos tekintetben az első volt. Magyar futballcsapat ugyanis korábban még sohasem járt a távoli földrészen. Mi sem bizonyítja ékesebben, milyen jól „feküdt” Onódy a pártvezetésnél, hogyha becsületszavára – mármint, hogy kezeskedett érte, senki sem fog disszidálni a csapatból – hozzájárultak a turnéhoz.

Ugyanakkor két veteránnak, Kispéter Mihálynak és Mészáros „Dodó” Józsefnek (a későbbi VVK-győztes Fradi edzőjének) ez volt a jutalomútja, többé már nem léptek pályára zöld-fehérben.

Film készül Onódy Lajosról

Onódy Lajos csillaga a hatvanas évek közepén áldozott le, amikor irigyei koncepciós ügybe keverték. A bíróság koholt vádak alapján hat és fél évi börtönre ítélte, amiből ötöt le is kellett töltenie a szegedi Csillagbörtönben. Fogai kihullottak, súlyos betegen szabadult, és bár később visszatért a futball vérkeringésébe, már csak árnyéka volt önmagának, 1996-ban hunyt el. De ez már egy másik történet.

Az Onódy-ügy azonban felkeltette Almási Tamás, a neves dokumentumfilm-rendező érdeklődését, aki a nagy sikerű Puskás, Hungary című film alkotója. Almási filmet forgat Onódyról, a mozi munkálatai hamarosan elkezdődnek – már természetesen amennyiben a járvány ezt lehetővé teszi.

A filmben megszólalnak az Onódy-ügy még élő szereplői, akik értelemszerűen már egyre kevesebben vannak.

(Borítókép: Bécsi Húsvéti Torna FTC–Rapid mérkőzés. Fotó: Vajda Tamás archívum)