Lebénult egy fodrász, miután fejre esett trambulinozás közben - videó

Vágólapra másolva!
Matthew Gaynonnak azt mondták az orvosok, hogy soha többé nem fog tudni lábra állni, miután egy angliai trambulinparkban csúnya balesetet szenvedett augusztus utolsó hétvégéjén. A 29 éves, korábban fodrászként dolgozó férfi, a Mirrornak azt nyilatkozta, soha nem fogja feladni, és mindent megtesz majd azért, hogy ismét hajat vághasson.
Vágólapra másolva!

Orvosai szerint kizárt, hogy Matthew valaha is járni fog, ugyanis a pár hónapja történt balesetekor, amikor

trambulinozás közben pár méter magasságból a fejére esett, több csigojája is eltörött, és gerincvelője is megsérült.

Hiába műtötték meg többször is, a diagnózis szerint élete hátra lévő részét tolószékben kell töltenie. A manchesteri kalandpark belső biztonsági kamerája által rögzített felvételen jól látszik, ahogy a fiatalember önfeledten ugrál a trambilinon, majd körülbelől 2 és fél méter magasságban megpróbálkozik egy szaltóval.

Azonban Matthew Gaynon a gumiszőnyeg helyett a biztonsági betéten landolt, ráadásul fejjel.

A személyzet azonnal a segítségemre sietet, hívták a mentőket, közben óvatosan a trambulin mellé fektettek, igyekeztek nem mozdítani, de én magam sem tudtam semmimet mozgatni, közben halálfélelmem volt - emlékezett vissza Matthew a történtekre.

A baleset után a fiatalembert a salfordi királyi kórházba szállították, ahol

kilenc órás műtéten esett át, az egyik karját, a mellkasát és a hátát is műteni kellett,

de az orvosai szerint szerencséje volt, hogy egyáltalán életben maradt, és biztos, hogy soha többé nem fog járni.

Pár hete átszállították a Southport Kórház gerincsérülési osztályára, ahol intenzív gyógytornába kezdett, és most abban bízik, hogy karácsonyra elhagyhatja a kórházat.

Családja és barátai most egy alapítványon keresztül gyűjtésbe kezdtek, és abban reménykednek, hogy egy hónapon belül összejön az a 20 ezer angol font ( 8 millió forint), amiből

karácsonyra Matthewnek egy speciális tolószéket vásárolnának,

amiből félig fekve ugyan, de az egykor sikeres fodrász fiatalember "odahaza újra elkezdhetne dolgozni".