Koronavírus-járvány

Belgiumban a hadsereg segíti a kórházba került fertőzöttek ápolását

A kirendelt katonák mindegyike rendelkezik egészségügyi végzettséggel.

2020.11.04 21:30MTI

A belgiumi Liége tartományában lévő kórházakba katonákat küldött a belga hadsereg, hogy segítsék a koronavírus-fertőzöttek ápolását, mivel az egészségügyi dolgozók nem bírják ellátni az egyre több beteget - írta szerdán a helyi sajtó.

A hírek szerint a liége-i kórházak maguk fordultak a hadsereghez segítségért, mivel fertőzötteket kezelő egységeik túlterheltek voltak. A 70 ezer lakost számláló Seraing városába már megérkeztek az első katonák, akik várhatóan egy hónapig teljesítenek majd kórházi szolgálatot.

Cédric Smet százados úgy nyilatkozott a belga sajtónak, hogy a kirendelt katonák mindegyike rendelkezik egészségügyi végzettséggel, és egy 25 ágyas kórházi osztályt látnak el, ahol a lábadozó betegeket ápolják.

"Célunk, hogy a betegek teljes mértékben felgyógyuljanak, és hazabocsátásuk után ne kelljen őket újra felvenni ápolásra. Így könnyíthetünk az osztályok túlterheltségén" - jelentette ki.

A katonai személyzet a régió más kórházaiban is segít, hogy csökkenjen a belga egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás.

Belgiumban több kórházban beteltek az intenzív osztályok férőhelyei, kedden több koronavírusos beteget Németországi kórházakba szállítottak át.

A legfrissebb statisztikák szerint az országban lassul a járvány terjedése, a múlt héten négy százalékkal kevesebb új fertőzöttet azonosítottak, mint az azt megelőző hét napban. A kórházi felvételek száma azonban mintegy 10 százalékkal növekedett. Egészségügyi intézményekben szerdán 7231 fertőzöttet kezeltek, 408 beteggel többet, mint kedden. Az új fertőzöttek száma napi átlagosan 14 300 körül van.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.