szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A megvert férfi életveszélyes fejsérüléseket szenvedett, támadóira akár 8 év börtön is várhat.

Most emeltek vádat azért, amiért 2018-ban brutálisan összevertek egy utast egy csepeli buszon – derül ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből. Ketten úgy szálltak fel a 148-as buszra, hogy nem várták meg, amíg leszáll az ajtónál álló kismama. Az udvariatlanságot nemcsak a babakocsival és karon ülő gyerekével leszálló nő, hanem a buszon maradó idősebb férfi is szóvá tette.

A támadók – egy 23 és egy 51 éves férfi – ekkor mindkettőjüket szidni kezdték. A férfit később sem hagyták békén, egyikük végül leköpte őt. A férfi ekkor felpattant, a busz kamerája által rögzített videón látszik az is, hogy megpróbálta ellökni magától azt, aki leköpte. Erre válaszul többször pofonvágták és ököllel ütötték.

Az összevert férfi hiába próbált védekezni. Többször el is esett, menekülni akart, de az ügyészség közleménye alapján még ekkor sem hagyták békén őt. Végül a busz többi utasa is bekapcsolódott, lefogták a fiatalabb támadót. Ezután a buszsofőr kinyitotta az ajtót, a támadók pedig elszaladtak.

A megvert férfi életveszélyes fejsérüléseket szenvedett. Támadóira 2-8 év börtön is várhat.