szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Apple a kiterjesztett valóság segítségével rejtett el egy easter eggként emlegetett meglepetést a november 10-i eseményére szóló meghívóban.

Hétfő óta tudni, hogy az Apple készül még idén egy-két meglepetéssel: november 10-én (kedden) újabb online eseményt tart, és ha hihetünk az előzetes pletykáknak, akkor az Apple saját gyártású processzorával felszerelt laptopokról hull majd le a lepel.

Ez elvileg jelentheti a 12 colos MacBook visszahozatalát, a Bloomberg viszont úgy tudja, MacBook Air és MacBook Pro érkezik majd kedden. Az Apple szokásához híven semmit nem árult el arról, mivel készül a nagy bejelentésre, egy apró easter egget azonban elrejtettek a hétfőn kiment meghívókba.

A Twitterre felkerült videó szerint a cég logóját kiterjesztett valóság segítségével lehet életre kelteni. A fekete Apple logót elsőként fekvő állapotban láthatjuk, majd egyszer csak felemelkedik, és a nem látott hátoldala világítani kezd. Ez egy elég egyértelmű utalásnak tűnik a MacBookora, hiszen amikor kinyitjuk az eszközt, pontosan ilyen mozgást végez a rajta lévő logó is, majd világítani kezd a képernyő.

A vállalat korábban úgy nyilatkozott, még az idei évben piacra kerül az első Apple Siliconnal szerelt laptop.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.