12,5 millió forintot lopott egy kabát zsebéből egy drogos fiatal és családja

Vágólapra másolva!
A siklósi rendőrök lopás, kábítószer birtoklása és kiskorú veszélyeztetése miatt folytattak nyomozást.
Vágólapra másolva!

Egy beremendi férfi április 18-án értesítette a rendőröket, hogy április 9-e és 17-e között valaki bement a házába, és a szekrényben lévő kabátja zsebéből ellopott 12,5 millió forintot.

A rendőrök megállapították, hogy

a férfi nevelt lányának barátja többször is egyedül maradt az lakásban, majd az egyik alkalommal kilopta a pénzt a kabátból.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a lopásban a fiú anyja is részt vett, a felbujtó pedig a nő új barátja volt.

A kihallgatás során mindhárman részletes beismerő vallomást tettek. Elmondták, hogy a pénz nagy részét felélték,

a felbujtó pedig hozzátette, hogy a pénzből autót és drogot vett, illetve korábbi tartozásait egyenlítette ki. Mindhármuknál felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, amelyet a szakértői vizsgálat be is bizonyított.

A rendőrök a felbujtótól közel kétszázezer forintot, karórákat, ékszereket, telefont és egy autót is lefoglaltak.

Az elkövetők az eljárás során a kár teljes összegét visszautalták a tulajdonosnak.

A 33 éves szegedi felbujtó, a 41 éves siklósi nő, illetve a 18 éves fia ellen lopás és kábítószer birtoklása miatt nyomoztak a siklósi rendőrök. Az anyát és az élettársát kiskorú veszélyeztetésével is gyanúsították, mivel az elkövetés idején a fiú még nem töltötte be a 18. évét.

A renndőrök befejezték a vizsgálatokat, és az iratokat átadták az ügyészségnek.