Karantén alá helyezték Dánia északi részét, 17 millió állatot leöltek egy mutáns koronavírus miatt

Vágólapra másolva!
Szigorú karantén alá helyeznek Dániában hét északi megyét, miután a helyi nyérc populációban kimutatták a koronavírus egy mutációját, amely embert is fertőz - jelentette be csütörtökön Mette Frederiksen dán miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

Az érintett megyékben bezárják a bárokat, éttermeket, valamint az iskolákat és leállítják a tömegközlekedést. Az embereket pedig felszólították, hogy ne hagyják el a térséget, illetve ne utazzanak oda. Az intézkedés egyelőre december 3-ig lesz érvényben.

Dánia a szőrméjük miatt tenyésztett nyércek levágásáról döntött, hogy elejét vegye az új vírustörzs terjedésének, amely a hatóságok szerint akár ellenállóbb is lehet a jövőbeli vakcinákkal szemben.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a nyércek ideális táptalajt nyújthatnak a SARS-CoV-2 vírusnak, amelynek mutálódott törzse eddig egy tucat embert fertőzött meg Dániában.

közölte Catherine Smallwood, a WHO koppenhágai irodájának veszélyhelyzeti vezető tisztségviselője.
Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai szervezetének igazgatója szerint Dánia "eltökéltséget és bátorságot" mutatott azzal, hogy 17 milliós nyércállománya levágásáról döntött, aminek "hatalmas gazdasági kihatásai" vannak.

A dán nyérctenyésztők ipari egyesületének becslései szerint az intézkedés több mint 800 millió dollárba (244 milliárd forint) kerülhet az államnak. Hangsúlyozták, hogy ez lehet a kegyelemdöfés az ország szőrmeiparának is. A dán statisztikai hivatal szerint tavaly mintegy 4000 embert foglalkoztattak az iparágban, amely 800 millió dollár értékben exportált 24,5 millió szőrmét.