szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Dózsa György úti halálos baleset miatt első fokon négy évre ítélt M. Richárd a gyanú szerint a jogosítványa visszaszerzéséhez az újra vizsgázás helyett lefizetéssel próbálkozott.

Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt M. Richárd és két társa ellen, miután a Dózsa György úti baleset okozója többször is vesztegetéssel próbálhatta visszaszerezni a bevont jogosítványát.

Az ügyészség vádirata szerint a férfi jogosítványát 2016 áprilisában visszavonták, mert elérte a büntetőpontok határát. Ahhoz, hogy a vezetői engedélyét visszakapja, 6 órás előadást, feladatsort és forgalmi vizsgát kellett volna teljesítenie, azonban M. Richárd ehelyett inkább felkeresett egy hamis vezetői engedélyeket készítő férfit, akinek az egyik barátja – valótlanul – vezető beosztású rendőrre és a vizsgaközpontban dolgozó ismerősére hivatkozva 600 ezer forintért segítséget is ígért.

M. Richárd a jogosítvány visszaszerzéséért 300 ezer forint előleget adott neki, majd miután 2017. május 15-én a Dózsa György úton két halálos áldozattal járó balesetet okozott, újabb 600 ezer forintot fizetett jogosítványának visszaszerzéséért, és azért, hogy a hamis okmányt készítő férfi barátjának rendőr ismerőse kedvezően befolyásolja a baleset miatt indult büntetőeljárást. A közbenjárást ígérő azonban nem állt kapcsolatban rendőrrel, az átvett 900 ezer forintot sem adta át senkinek.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – beismerés esetén – M. Richardot 3 év 6 hónap, a közvetítőt 2 év, 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, míg a hivatali kapcsolataira valótlanul hivatkozó elkövetőt egymillió forint pénzbüntetés és 900 ezer forint vagyonelkobzás mellett 4 év börtönbüntetésre ítélje.

A Központi Nyomozó Főügyészség kötelesség megszegésére és hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetéssel, közokirat-hamisítással és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel vádolja M. Richárdot és két társát.

Októberben egyébként ismét vezetésen kapták M. Richárdot, egy német rendszámú Mercedesszel bukott le. A rendőrség azt közölte az ügyről, hogy a rendőrök feljelentették, és szabálysértési eljárás indult ellene.

M. Richárd nem csak a bírósági ügyével hívta fel magára mostanában a figyelmet: a hvg360 cikke szerint, nála már 2018-ban megvoltak azok Borkai Zsolt horvát jachtozásáról készült felvételek, amik később a győri polgármester bukásához vezettek.

Dezső András Itthon

Négy év fogházat kapott M. Richárd a Dózsa György úti baleset miatt

Négy év fogházra ítélték első fokon M. Richárdot, aki 2017 tavaszán a Mercedesével összeütközött egy Citroennel, a balesetben ketten meghaltak. Ezenkívül örökre eltiltották az autóvezetéstől. A Citroen sofőrjét is 1 év 10 hónap fogházra ítélték, de az ő büntetését 3 évre felfüggesztették. Az ügyészség és M. Richárd is fellebbezne, így az ítélet nem jogerős. M. Richárd bűnügyi felügyeletét szerdán megszüntették és noha az ügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatását, a bíró ezt nem látta indokoltnak.