Nagy csoportokban érkeztek a migránsok Magyarországra

Vágólapra másolva!
Több mint tíz fős csoportokban próbáltak bejutni az elmúlt 24 órában a migránsok Magyarországra.  Rengetegen próbálkoztak, eredménytelenül. Közben egy embercsempészekből álló bűnszervezet három tagját letartóztatta a bíróság. 
Vágólapra másolva!

Bács-Kiskun megyében volt olyan település, ahol

egy órán belül több tucat illegális migránst tartóztattak fel az elmúlt 24 órában.

  • 1 óra 35 perckor Homorúd területén három szír migránst tartóztattak fel.
  • 2 óra 40 perckor a Bács-Kiskun megyei Garánál találtak rá a rendőrök egy 27 fős, szírekből álló migránscsoportra.
  • 20 perccel később, 3 órakor szintén Garánál tartóztattak fel a rendőrök 18 külföldit, akik az előző csoport tagjaihoz hasonlóan szíreknek vallották magukat.

Ahogyan az elmúlt napokban is, úgy a mai napra virradó éjjel, illetve ma reggel is

sok migráns próbált belépni az országba Csongrád-Csanád megyén keresztül is.

  • 1 óra 38 perckor Kiszombor mellett tartóztattak fel két algériai férfit.
  • 3 óra 25 perckor Szatymaznál találtak három marokkói férfit,
  • 4 órakor Kiszomborhoz érkezett három férfi, akik egyiptomi, szír, illetve líbiai állampolgárnak vallották magukat.
  • 5 óra előtt 5 perccel 13 jemeni, illetve szír férfi próbálta meg illegálisan átlépni a határt Röszkénél.
  • Reggel 7-kor egy tunéziai férfi egyedül próbált belépni az országba Kiszombor területén
  • Reggel fél 9-kor a Békés megyei battonya területén tartóztattak fel tizanhat szír.

Mivel a migránsok

semmilyen hiteles iratot nem tudtak felmutatni, illetve Magyarországon való tartózkodásuk jogszerűségét illetően, a rendőrök visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A napokban embercsempészet miatt tartótóztattak le három férfit, akik bűnszervezet tagjaiként szír migránsokat próbáltak az országba csempészni.

Augusztus 6-án, reggel Ásotthalom területén egy erdősáv melletti földes bekötőúton a rendőrök két várakozó autóra figyeltek fel, majd észlelték, hogy az erdőből öt ember érkezik és száll be a
autókba. A rendőrök a sofőröket, és az utasokat elfogták. A szír migránsok Magyarországon való tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni.
A igazoltatás során a rendőrök megállapították, hogy

a két embercsempész egy harmadik autóból „előfutárként" további két társuk segítette, akiket rendőrök a közelben szintén elfogtak.

A két férfi azóta bűnügyi felügyelet alatt áll.

A nyomozás során megállapították, hogy

a bűnügyi felügyelet alá helyezett férfiak valójában egy olyan szervezet tagjaiként működnek közre, amely a migránsokat a szerb-magyar határszakaszon keresztül illegálisan Nyugat-Európába juttatja. Feladatuk a sofőrök beszervezése és a szállítás felügyelése, segítése volt.

A nyomozás adatai szerint a két férfit egy harmadik társuk szervezte be, aki a bűnszervezet vezetőjétől kapta az utasításokat.
Az ügyészség a szökés, rejtőzködés, bűnismétlés, illetve a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye miatt

javasolta a bűnügyi felügyelet alatt álló két férfi, és az őket beszervező társuk letartóztatását.A bíróság az ügyész javaslatára ezt el is elrendelte.